39066. lajstromszámú szabadalom • Védőköpeny légkerékabroncsok számára
letek ily módon a légtöiplőköpeny kiiloldalát teljesen körülveszik és azt sérüléstől és kopástól megóvják. A védőköpeny megsérülésénél elegendő a megsérült (a) szeleteket kicserélni. Az egyes szeletek említett megerősítési módja az ily kicserélést lényegesen megkönnyíti. A nyomólevegőt a légtömlőből kibocsátjuk, a megsérült szelet oldalirányú összenyomása által a végein lévő (c) kampókat a keréktalpszélektől megszabadítjuk és azután ezt a szeletet kiemeljük, amire azután új szeletet helyezünk el, (c) kampókat a keréktalpszélek alá toljuk és a légtömlő fölfúvása által kiugrás ellen biztosítj uk. Az (a) szeletek ezen megadott megerősítési módja azt az előnyt is nyújtja, hogy a keréktalp összes oldalt kiálló megerősítő szervei, mint csavaranyák és hasonlók elkerültetnek. A védőköpeny szeletein még csúszóvédők is rendezhetők el, melyek a rajz szerint célszerűen (b) fémlemezekből állanak, mely fémlemezek belső oldalukon avégből vannak (f) kivágásokkal ellátva, hogy a fémlemezek a szeletekre lehetőleg kis fölületen feküdjenek föl, miáltal a védő- j köpenynek erősebb fölmelegedését megaka- | dálj ózzuk. A csúszóvédők az (a) szeleteken tetszésszerinti módon (pl. szögecselés által) erősíthetők meg. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Védőköpeny légkerékabroncsok számára, azáltal jellemezve, hogy az (a) szeletekből van összeállítva, melyek a légtömlőköpenyt kívülről körülfogják és melyeknek oldalszélei sugárirányú síkokban feküsznek, miközben a szomszédos szeletek oldalszélei egymást lehetőleg pontosan érintik, anélkül azonban, hogy azok egymáson túlnyúlnának. 2. Az 1. alatt igényelt védőköpeny kiviteli alakja, azáltal jellemezve, hogy az (a) szeletek külső végein kampósan hajlított (c) pléhlemezek vannak megerősítve, mely lemezek a légtömlőköpeDy külső szélei ós az (e) keréktalp befelé hajlított szélei közé nyúlnak. 3. Az 1. alatt igényelt védőköpeny kiviteli alakja, azáltal jellemezve, hogy a szeleteken (b) csúszóvédők vannak megerősítve, mely védők belső oldalukon (f) kimetszésekkel vannak ellátva úgy, hogy azok a szeleteken kis fölületen feküszuek fel, miáltal a védőköpeny erősebb fölmelegedése elkerültetik. (1 rajzlap melléklettol.) ŰAU AB RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYO'MOÁjA SufAPESÍrfc