38894. lajstromszámú szabadalom • Sorbavető gép
szabadul, míg a hüvely másik (m) karimája a hengerre forrasztott (i) gyűrűvel jön kapcsolatba s ennek következtében a nagy (h) dugattyú a hengerrel szilárd öszszeköttetésbe jut, vagyis nem mozoghat. Ekkor tehát csak a kis (e) dugattyú működik. Ha tmost a (k) hüvely ezen helyzetében a kis (e) dugattyút 180°-kal elforgatjuk (6. ábra), akkor az (r) kiugrás ismét az (n) karima fölé jut úgy, hogy a kis (e) dugattyú a hengerrel szintén szilárdan össze lesz kapcsolva s egyik dugattyú sem működik. A (k) hüvelyre erősített (o) rúgó (p) orra ezen helyzetekben az (i) gyűrű két (q) mélyedésének valamelyikébe csappan és ily módon a (k) hüvelyt a beállított helyzetben rögzíti. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Sorbavető gép, jellemezve oly vetőkészülékek által, melyek egy hengerben koncentrikusan elrendezett két (h e) dugattyúból állnak, melyek közül a nagyobbik a hengerrel vagy a kisebb . dugattyúval, vagy pedig egyszerre a hengerrel és a kisebb dugattyúval hozható szilárd kapcsolatba. 2. Az 1. igénypontban védett sorbavető gépnél a magnak a vetőkészülékbe való vezetésére szolgáló saerkeaet, jellemezve egyes (b) tölcsérekből teleszkopszerűen összetett, oldalt mozgatható tömlő által, melynek alsó végén nemezzel vagy sörtékkel borított (c) tolóka van elrendezve. 2 rajzlap melléklettől.) Részvény t/írs/wid ncmcÁM e-Wssíifc