38892. lajstromszámú szabadalom • Berendezés zárak nyitására vonókötelek segélyével
- 2 fölfelé törekszik húzni (1. ábra). A szögemelő másik (t) karjának vég-e az (o) szekrénybe ágyazott (v) csap körül elforgató ható (u) karra fekszik, mely a (w) működtető emelővel áll merev kapcsolatban. A (w) emelőt egy (x) vonórúgó olyan helyzetben tartja, hogy az (u) kar egy (y) ütközőre fekszik. A föltüntetett helyzetben a berendezés használaton kívül van. Az ajtó ekkor zárva van s az (r) rugók a hozzájuk tartozó (p) emelőkarokra gyakorolt húzóhatás folytán a mellékköbeleket megfeszítve tartják, ez utóbbiak pedig a (h) főkötelet feszítik meg'. Ha most a kapút valamelyik emeletről ki akarjuk nyitni, akkor az illető emeleten lévő (w) emelőt az 1. ábrán látható nyíl irányában lenyomjuk, miinek következtében az (u) kar az (x) rúgó hatása ellenében a (v) csap körül elfordul s az (y) ütközőtől eltávozva, a (q) csap körül forgatható szögemelő (t) karját oldalt nyomja (az 1. ábrán balfelé) úgy, hogy a szögemelő másik (p) karja az (l) mellékkötetet meghúzza. Az (1) kötél viszont a (h) főkötelet húzza meg s ennek folytán a (d) lánc az (a) szekrényben lévő (b) szögemelőt úgy forgatja el, hogy a (c) retesz az (a) szekrényből kitolódik s az ajtó fölnyílik. Az (o) szekrényben lévő (r) rúgó a kötél megfeszülését elősegíti, mivel a (p) emelőkart az 1. ábrán fölfelé törekszik forgatni. Mivel a vonókötelek feszültsége nagyobb, mint az egyes (r) rugók feszültsége, a rugók nem képesek egyenként a köteleket meghúzni. Mihelyt azonban a kötél a (w) emelő segélyével a leírt módon kézzel meghúzatik, az (r) rugók hatása a húzást támogatni fogja s ennek folytán a kezelés könnyebb lesz úgy, hogy a zár nagyobb kötélhosszak esetén is csekély erővel fölnyitható. Ha a (w) emelőt elbocsátjuk, az (x) rúgó ezen emelőt eredeti helyzetébe téríti viszsza, miközben az (u) kar ismét az (y) ütközőre fekszik. A vonókötél ekkor újból a benne uralkodó feszültség kizárólagos hatása alatt áll, mely az (r) rúgó erejénél nagyobb s ennek folytán a (h) kötelet és vele együtt az (1) mellékköteleket is kezdőhelyzetükbe téríti vissza. Mivel a (p q t) szögemelő az (o) szekrényben oldalt van elrendezve, a működtető szerkezet igen kis helyen rendezhető el. A szögemelő alkalmazása folytán a (w) kéziemelő elfordulása igen előnyösen használható ki. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Berendezés zárak nyitására votiókötelek és effélék segélyével, melynél a főkötél, több mellékkötél útján, különböző helyeken elrendezett kéziemelőkkel áll összeköttetésben, jellemezve azáltal, hogy a (h) főkötéltől elágazó (1) mellékkötelek egy-egy (q) csap körül forgatható szögemelő egyik (p) karjával vannak összekötve, mely szögemelő másik (t) karja a (w) működtető emelő befolyása alatt áll, míg az (l) mellékkötéllel öszszekötött (p) karra egyúttal egy (r) rúgó is hat az (1) kötél megfeszítésének irányában. 2. Az 1. igénypontban védett. berendezésnek egy • foganatosítása, jellemezve azáltal, hogy a (p t) szögemelőnek a vonókötéllel össze nem kötött (t) karja egy, a (w) működtető emelővel szilárdan öszszekapcsolt (u) karra fekszik, mely egy (v) csap körül elforgatható s nyugalmi helyzetében (x) rúgó által egy (y) ütközőhöz van nyomva, a (w) emelő lenyomásakor pedig a szögemelő szabad (t) karjára hat. (1 rajzlap melléklettol.) pilj^ részvénytársaság **vo»"oaja bucape8tek