38853. lajstromszámú szabadalom • Önmagától záródó mozgató szerkezet

történik, hogy a fogantyúnak például a berajzolt nyíl irányában való mozgatásánál a baloldalt rajzolt (D2) ütköző először is a szomszédos (A) zárótuskóra talál és a zárószerkezetet kikapcsolja, mire a (D) fogantyú jobboldala közvetlenül a (Gl) ütközőre hat és ezáltal a (G) kengyelt a sín. hosszában magával viszi mindaddig, míg a fogantyú mozgása meg nem szűnik. Mihelyt ez bekövetkezett, a rúgó a záró tuskókat ismét záróhelyzetükbe nyomja vissza. A 6. ábrán az 1—3. ábrához hasonló berendezés látható, a záróékek záró fölületei, valamint a (C) szekrény szomszédos kapcsoló fölületei azonban hornyolással vagy (A4) csavarmenetekkel vannak ellátva, A 7. ábrán látható kiviteli alaknál az (A5) zárótagokat (A6) rugók végei alkotják úgy, hogy a zárótagok és rugók egy darabból állanak. A beállítandó (B) kar hasábalakú (B2) résszel van ellátva, melynek ellenkező oldalain a rugók vannak megerősítve. A rugók célszerűen fémcsíkokból állanak, melyeknek (A5) végei merevítve vannak és a szomszédos helytálló szekrénnyel saját rugalmasságuknál fogva tartatnak kapcsolatban. A fogantyúnak a nyíl irányában való forgatásánál a fogantyú fölső ütközője a rúgó jobboldali végéhez nyomul, míg az alsó ütköző az alsó rúgó baloldali (A5) végére hat úgy, hogy ezen (A5) végek — mint azt pontozottan látjuk — bekapcsoló helyzetükből kigörbíttetnek, mire a fogantyúnak a (B) résszel szomszédos menesztője a fogantyú további elforgatásánál a (B) részt magával viszi. A 8. és 9. ábrán föltüntetett kiviteli alaknál a zárószerkezetet (F) súrlódó gyűrű alkotja. Ez a gyűrű a helytálló rész csészealakú (C) szekrényen belül fekszik és oly rugalmasságot fejt ki, hogy a szekrény belső fölületéhez nyomul. A gyűrű (FI) végei a (D2) ütközők pályájában fekvő karmokká vannak begörbítve. A gyűrű azonkívül (F2) kiugrásokkal van ellátva, melyek között a mozgatandó (B) kar van ágyazva. A (B) kart kívülről el nem forgathatjuk a gyűrű és a (C) rész között fönnálló súrlódás következtében. Ha azonban a (D2) fogantyút az egyik vagy másik irányban mozgatjuk, a fogantyú (D2) ütközői segélyével, melyek az (FI) .karmokkal kapcsolódnak, a gyűrűt összehúzza úgy, hogy a súrlódás megszűnik, miire a fogantyú további elforgatásánál a (B) rész úgy, mint előbb, közvetlenül magával menesztetik. Az (F) gyűrű tetszőleges keresztmetszettel bírhat ugyan, célszerű azonban szalagalakúan kiképezni, hogy nagyobb ható (kapcsoló) fölületet nyújtson. Ez a felület természetesen hornyolt vagy csavarmenetes lehet, ép úgy a (C) helytálló rész szomszédos súrlódó fölülete is a záróerő fokozása céljából. Az (F2) kiugrások helyett, melyeknél fogva a (B) kar a gyűrűt magával viszi, az (F) gyűrű úgy is lehet alakítva, hogy (FI) végei ismét a (B) kar mögött fekszenek, míg utóbbi belső vége a gyűrű magával menesztéss céljából alkalmas nyúlvánnyal a gyűrű valamely kivágásával vagy toldatával áll kapcsolatban. A leírt egyszerű kapcsoló gyűrű helyett kapcsoló spirálist is alkalmazhatunk. Erre a célra a gyűrűfölületet spirális alakban folytatjuk és végeit egymással és ama résszel szomszédosán ágyazzuk, mely által a gyűrű a mozgató közeggel kapcsolatba hozható; a mozgatás maga teljesen olyan, mint a 8. ábrán. Lehetne azonkívül a (B) kart közvetlenül az (FI) karmokon átvezetni, ha ezek elegendő távolságban fékszenek egymástól anélkül, hogy a (D2) ütközők kapcsolatát akadályoznák. Az említett kapcsoló spirálisok két egymástól elkülönített spirálisból is állhatnak, melyek egymás mellett vannak elrendezve, mimellett mindegyik spirális egyegy vége a (B) kar belső végével van öszszekötve. A két spirál|is szabad végeit ekkor ismét úgy görbítjük meg, hogy az (F) gyűrűhöz hasonlóan (FI) ütközőket alkotnak, melyeknek kapcsolata által a spirálisok kikapcsoltatnak. Az (FI) ütközők egyikének elhagyása által oly szerkezet létesíthető, mely csakis egyirányban teszi lehetővé a beállítást és rögzítést.