38816. lajstromszámú szabadalom • Be- és kikapcsolóberendezés könyvnyomtató-, kivágó-, és dombornyomó sajtókhoz és más hasonló gépekhez
a (c) kikapcsolórúd is balfelé mozog, (e) rugója megfeszül és a vele kapcsolt (h) villás emelő az (i) karmantyút a bekapcsoló állásába állítja. A gép kikapcsolása vagy oly módon történik, hogy az (a) emelőt kézzel mozgatjuk a (2) nyíl irányával ellentétes irányban, vagy pedig önműködően annak következtében, hogy a munkás a biztonsági rudat éri. Eme mozgás következtében a könyökemelő behajlik. A könyökemelőnek a külső erő hatása alatt csak igen kis behajlást kell végeznie, mert a könyökemelő további behajlása a labilis egyensúlyi helyzet megszűnte után az (e) rúgó hatása alatt megy végbe, mely a kikapcsoló rudat jobbfelé nyomja és a gép kikapcsolását eszközli. Az (a) kéziemelő és az (al) könyökemelő rész egymástól elkülönített két rész lehet, mikor pl. az (a) kéziemelő két ütközője állíthatja az (al) könyökemelőrészt a megnyújtott, illetve behajlított állásba. Találmányunk tárgyának további foganatosítási alakja látható a 3. ábrán oldal-, a 4. ábrán fölülnézetben. Az (a) kéziemelő (3. ábra) két karú, ellensúllyal terhelt emelő, melynek alsó karja a (k) csap útján az (a) emelő forgáscsapja körül lengő (m) emelő egy hasítékába fogódzik és ezt az emelőt mozgásánál magával viszi. Az (m) emelő fölső végén egy (ml) excenterfölület van kiképezve, mely az (n) villaemelő (o) görgőjére fekszik és ezt oldalirányban félre szorítja, minek következtében az (n) villásemelő a (p) forgáspontja körül lenghet. Az (n) villásemelő mozgását közvetlenül viszi át a (c) kikapcsoló rúdra, amennyiben vége az (r) állítógyűrűre fekszik. Az (e) rúgónak ismét az a törekvése, hogy a gépet kikapcsolja, t. i. a kikapcsoló rudat az (1) nyil irányában mozgassa. A bekapcsolás a következő módon történik : Mikor az (a) kéziemelőt a (2) nyíl irányában mozgatjuk, ez az (in) emelőt magával viszi, ennek (ml) excentere az (o) görgőt és evvel az (n) villás emelőt eltolja, ennek következtében a (c) kikapcsolórúd, a (h) villás emelő és az (i) karmantyú a bekapcsoló állásba megy vissza. A kölcsönös elreteszelés, illetve a labilis egyensúlyi helyzet annak következtében létesül, hogy az (o) görgő az (ml) excenterfölület legmagasabb pontját éri, melyről külső befolyás nélkül le nem gördülhet. A gép kikapcsolása hasonló módon történik, mint az első foganatosítási alaknál, vagy annak következtében, hogy az emelőt kézzel mozgatjuk, vagy pedig önműködően, az (o) görgő mindkét esetben legördül az (ml) excenterfölületről és az (e) rúgó hatása alatt a kikapcsolódás végbe megy. Az (a) kéziemelő ennél a foganatosítási alaknál az (ml) excenterrel egy darabot is képezhet. SZABADALMI IGÉNY. 1. Be- és kikapcsolóberendezés könyvnyomtató-, kivágó- és dombornyomósajtókhoz és más hasonló gépekhez, melyek hajtása súrlódó kötés közvetítésével történik, azáltal jellemezve, hogy a súrlódókötés kikapcsolását végző, rúgónyomás alatt álló rudat egymást elreteszelő, labilis egyensúlyú helyzetben levő elreteszelőtagok (könyökemelők, excenterkorong, görgő stb.) tartják a bekapcsolt állásban, oly célból, hogy mikor labilis egyensúlyú helyzetükből külső erő hatása alatt kitérnek, az elreteszelést önműködően és biztosan megszüntessék és a kikapcsoló rúdnak az önműködő kikapcsolást lehetővé tegyék. 2. Az 1. alatt védett berendezés egy foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy az elreteszelő tagok labilis egyensúlyi helyzetének létesítésére egy (al b) könyökemelő szolgál, mely a gép bekapcsolásánál megnyúlik, a kikapcsolórudat eltolja és egy rúgó megfeszítésével az elreteszelő tagok erőhatása alatt létesülő záródását idézi elő. 3. Az 1. alatt védett berendezés egy foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy