38764. lajstromszámú szabadalom • Levélleadó szekrény
— 2 — levél bedobásánál az (e) csappanó a (k) tengelynek a csappanóra fekvő (m) karja segélyével elforgatja, az (i) ajtót elereszti és a záró helyzetbe engedi csappani, mikor a (g) ablakokban a «Levél» fölirat lesz látható, annak jelzésére, hogy az illető fiókban levél van. Az (e) csappanó záródásánál az (1) kar az (i) ajtó mögé fekszik és így a csappanó újabb működésénél az (i) ajtót nem befolyásolja. Mikor az (a) ajtót a levelek kiszedése céljából nyitjuk, az (i) ajtót is kinyitjuk, ezenközben az (1) kart az (i) ajtó elforgatja úgy, hogy mikor az (i) ajtó a kellő mértékben kinyilik, az (1) kar az (i) ajtó elé csappan és azt mindaddig a nyitó helyzetben rögzíti, míg az (e) csappanót újból nem működtetjük. Ugyancsak a (k) tengelyre egy másik (o) kar is föl van ékelve, mely két rúgó által képezett (n) áramzáróval működik együtt és ezt az (e) csappanó nyitásánál zárja. Az (n) áramzáró az (f) áramzáróval párhuzamosan van a (p) csöngettyű áramkörébe bekapcsolva, ezenkívül az (n) áramzárón átmenő elágazásba egy (q) csappanó tábla is be van kapcsolva, mely az (n) áramzáró működésbe jövetelénél a lakásban jelzi, hogy a csöngetést levélküldemény leadása okozta. A mondottak után a levélleadó szekrény használati módja minden hosszabb leírás nélkül érthető. Ez röviden a következő: Mikor a szekrény megfelelő fiókját a lakó kiüríti, az (a) ajtó nyitásával az (i) ajtót is a nyitó állásba állítja. Ha már most a fiókba levelet dobnak, az (i) ajtó elzáródik, egyúttal pedig a lakásban a csöngettyű is megszólal és a csappanó tábla jelzi, hogy a csöngetést a levél bedobása okozta. A levél eltávolításánál az (i) ajtó önműködően jut a nyitó helyzetébe, a csappanótáblát pedig ismert módon, a nyomógombja megnyomásával állítjuk nyugalmi helyzetébe. Ha a csöngetést az (f) nyomógomb megnyomása okozza, a csappanótábla működésbe nem jön. Hogy esetleges érintés következtében az (e) csappanó ki ne nyíljék és így oly esetben, mikor a levélleadó szekrénybe levelek be nem dobattak, jelzést ne idézzen elő, a csappanót több kis részre oszthatjuk és ezek csak egyike működik együtt az (o) karral, tehát a jelzés csakis akkor létesül, mikor ezt az (o) karral együtt működő részt lökjük meg. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Levélleadó szekrény, azáltal jellemezve, hogy a szekrények egyes fiókjainak ajtai zsinórvezeték útján a fiók egy másik uyílását egy rúgó hatása alatt állandóan zárni törekvő ajtóval oly módon van összekötve, hogy a fiók ajtajának nyitása eme másik ajtó nyitását idézze elő, a most jelzett ajtó pedig egy a levelek bedobására szolgáló csappanó által mozgatott vízszintes tengely egy karjával oly módon működik együtt, hogy a kar a csappanó nyugalmi helyzeténél a nyitott ajtó elé feküdjék és a csappanó nyitásánál a megfelelő ajtó elől eltávolodjék és így az ajtó becsukódását a megfelelő fölirat láthatóvá válását engedje meg. 2. Az 1. alatt védett levélleadó szekrény egy foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a csappanó hatása alatt álló vízszintes tengely egy karja egy áramzáróval működik együtt a csappanó nyitásánál ezt az áramzárót zárja, mely a szokásos fölcsöngető áramzáróval párhuzamos és egy csappanótáblával láncolatosan van a lakásban alkalmazott csöngettyűvel összekötve, oly célból, hogy fölismerhető legyen, hogy a csöngetést levél bedobása okozta. (1 rajzlap melléklettol.) PALLAS EéSZVÍH.TÍn'iASÁi. MTOMDÁJ. n-j Dft FKSTfck