38670. lajstromszámú szabadalom • Festékpárna
letet használjuk festékelésre, addig a másik, vagy a többii párnái ölületet a. hozzátartozó tartányban lévő festőfolyadék átitathassa. Mindkét foganatosítási alaknál a tulajdonképeni párnarész lefödésére még egy tetszőlegesen nyitható födelet is l-ehet alkalmazni, vagy pedig az egész festékpárna egy nyitható s csukható külön dobozba helyeztetik. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Festékpárna, jellemezve a festőfolyadéknak folyós állapotban való fölvételére szolgáló, tetszőleges alakú tartány és ezt lefödő, festékelő párnarész által, melyet a festékpárnának időnkénti leforgatásával itatunk a festőfolyadékkal. 2. Az 1. pontban igényelt festékpárnának kettős foganatosítási alakja, a festőfolyadéknak fölvételére szolgáló két, esetleg több tartánnyal, és ezekhez tartozó festékelő párnákkal, oly célból, hogy míg az egyik festékelő párnafölületet használjuk, addig a másik vagy a többi festékkel itattassák. 3. Az 1. és 2. pontban igényelt párna foganatosítási alakja, jellemezve a folyadéktartányt lefödő likacsos lemez fölötti, posztóból, vattarétegből és bőrtakaróból álló tulajdonképeni párnarész által, melynek bőrtakaróját a folyadéktartány fölső szélén kiképezett horonyba dróttal vagy zsineggel s más effélével kötjük le. 4. Az 1—3. pontokban igényelt párna folyadéktartányának foganatosítási alakja, jellemezve a tartányban alkalmazott tetszőleges alakú borda vagy bordák által, melyeknek célja az, hogy a folyadéktartányt födő likacsos lemezt és így az efölötti párnarészt a rá gyakorolt nyomással szemben merevítsék. (1 rajzlap melléklettel.) a*LLAS «É8ZVÉN\ Tta&A8ÁG NYOMDÁJA BUDAPGSTfite