38633. lajstromszámú szabadalom • Vágószerkezet aratógépek számára
nek eltömődése, amint ez az ismert és pontozott vonalakkal föltüntetett elrendezésnél megtörténik, itt teljesen ki van zárva. A gép fokozódott hatása azon körülménynek tulajdonítandó, hogy a kések az előttük lévő szárakba nagy sebességgel hatolnak be, tehát jól is vágnak, még mielőtt a szárak nagyobb mennyisége összeszoríttatnék és rugalmas párnát alkotna. Az (li Sj. = gj gj. +) távolság (3. ábra) aránylag csak kicsiny az ismert gépekhez képest. A késélek jobb irányú mozgásuknál a (3 4 5 6) fölületeken, bal irányú mozgásuknál a (3X 51 6X ) fölületeken haladnak át. (A) az ujjakat, (a) a késéleket jelenti, (FI) és (F2) a hatásos metszési fölületek a kések jobb, illetőleg bal irányú mozgásánál; ezen fölületek az (1 2 3) és az (lx 2X 3J háromszögekben kereszteződnek, de csak a kis (f2) és (f2') részeknél mennek át a kések oly helyeken, melyeken a fű már a kés első áthaladása alkalmával le lett vágva. Oly helyek, melyeket a kések nem érintenek, egyáltalában nincsenek. A hatásos metsző fölületen kívül csak a kis (a b c) és (a' b' c') háromszögek feküsznek, mely fölületekről azonban a fű mégis levágatik, csakhogy a késélek ezeken valamivel kisebb sebességgel haladnak át. A diagrammból gondos számítás alapján a három <p, n és \ tényező következőképen adódik ki: = AF S(F1 + F2 ) = <t> S f <t> S (f, + V) = 0.000, a hol <t> az (A B C D) egységfölületeket, (F) és (f) pedig általánosságban a metszési fölületeket jelenti, melyek az egyenletek jobb oldalán a jelen esetben tekintetbe jövő, (FI F2) és (f2 Í2') hatásos metszési fölületekkel vannak helyettesítve. A leírt szerkezet igen nagy mértékben megfelel egy jó géppel szemben támasztott igényeknek, melyek abból állanak, hogy n = O és \ lehetőleg nagy legyen, amint az a 3. ábrának a Nachtweh «Beitrage zur Kenntniss der Theorie und Beurtheilung der Máhmaschinen» (Berlin 1904) című munkájához csatolt táblákon föltüntetett diagrammokkal való összehasonlításból azonnal kitűnik. SZABADALMI IGÉNY. Vágószerkezet aratógépek számára, melynél a kések lökete két vagy több ujjra terjed ki, azáltal jellemezve, hogy a szokásos módon vezetőrésekkel ellátott ujjak oly módon vannak egy rúdon megerősítve, hogy a késélek löketének eleje vagy vége két ujj között pontosan a középvonalba essék és hogy az ujjak vezető résein átmozgó kések ezen résekből való kijutásuk után legnagyob sebességüket érik el. (2 rajzlap melléklettel.) •U.LA3 RÉSZVÉNY'! ÁRŰA6ÁQ NYOMDÁJA .UDAPEST&h