38627. lajstromszámú szabadalom • Áramzáró szerkezet horonnyal ellátott villamos órák számára
- 2 natban beugrik a mellette levő (n') bevágásba. Ennek következtében (1) érintőlemez lecsapódik (a 2. és 4. ábra) és érinti az (i) kapcsoló rúgót. Az áramkör záródik, a (c, c') tekercsek sarkai mágnesesekké válnak és a horgonyt balra, eredeti helyzetében rántják vissza (1. ábra), miközben az (e) kapcsolókeréknek a horgony irányában történő elfordulását a (t) akasztókapocs akadályozza meg. Most a kikapcsolást létesítő (g) pecek az (o) rúd (ú) bütyökjébe ütközik s az (o) rudat lefelé nyomja úgy, hogy a tengely ismét az első ábrában jelölt helyzetébe fordul vissza és a kapcsolás megszakad. A mágneses csévék összeköttetése tetszőleges módon eszközölhető az érintőtengellyel és az óraművel. SZABADALMI IGÉNY. Aramzárószerkezet lengő horgonnyal ellátott villamos órák számára, jellemezve a horgonyra erősített két be- és kikapcsoló (f, g) pecek által, melyek a horgony elmozdulása alkalmával a (h) forgótengellyel összeköttetésben álló (c, p) tolórudat oly módon hozzák mozgásba, hogy az ezen tengelyre erősített (1) érintőlemez egy, a horonyra erősített (i) kapcsoló pecekhez szoríttatik, vagy attól eltávolíttatik. (2 rajzlap melléklettel.) J AB Aá8ZVÉNV TÁR8ASÁO NYOMDÁJA 8U0a£G6T >