38558. lajstromszámú szabadalom • Eljárás tonnák, hordók és mindenféle fából készült tartányok tömítésére
számítva, a tö Körítendő tartányba, ill. hordóba öntünk, szájnyílását elzárjuk és ismert módon minden irányban erélyesen rázzuk, hogy a folyadék a belső fölületnek minden részével érintkezésbe jöhessen. A nyomás, mely az elzárt hordó belsejében e közben kifejlődik, elegendő arra, hogy az oldatot a fából készült oldalfalaknak sejtüregeibe szorítsa. Olyan hordóknál, melyek nagy ellenálló képességgel bírnak, mint pl. söröshordóknál, a folyadéknak a fa lyikacsain való tökéletesebb áthatolását azáltal könnyítjük meg, hogy azoknak belsejét (pl. 2 atm.) nyomásnak vetjük alá, melyet vagy komprimált levegővel, visszacsapó szeleppel ellátott szájnyílás alkalmazásával, vagy pedig azon, a sörfőzdékben és lepárlókban általánosan használt készülékek segélyével létesítünk, melyek a hordók szilárdságának kipróbálására szolgálnak. Az így kezelt hordók szájnyílását azután bádoglemezből készült csatorna fölött kinyitjuk, hogy az utóbbin át a fölösleges folyadék ismét visszavezettessék az üstbe. A hordóban képződött habot a szájnyíláson bevezetett megfelelő csövön át gőzzel fuvatjuk ki. Az említett cső előnyösen rézből van készítve s egyik végével a gőzfejlesztővel áll összeköttetésben, míg másik vége zárva van, azonban ennek közelében oldalfala lyukazva van, mely lyukakon át a gőz a hordó belsejébe hatolhat A gőznek megfelelő módon való befuvatása folytán a hordók belső fölülete sima, tiszta lesz és azon az elhelyezett anyagokból semmi sem marad vissza. A kicsöpögtetett hordókat szellős helyiségben ászkokra állítjuk, azután belsejüket valamely fényforrással, pl, izzólámpával, ill. higany- vagy kvarc elektromos lámpával megvilágítjuk. A megvilágítás ideje a hordók űrtartalma, a fa természete, a fényforrás erőssége, valamint az elérni kivánt tömörítés foka szerint változik. Ezután a hordókat olyan anyaggal, pl. kénessavval kezeljük, mely az oldhatatlanná nem tett bichromátot redukálja. A kénessav előállítására szolgáló anyag megválasztása ismét a hordók űrtartalmától függ s ennek megfelelően akár egyszerű kénezett kanóc, akár egy kevés káliumvagy nátrium-biszulfitoldat, akár pedig folyékony kénessav alkalmazható. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Eljárás hordóknak, tonnáknak s általában fából készült tartányoknak tömörítésére, jellemezve azáltal, hogy : a) kocsonyás, enyvszerű anyagok bichromáttal elegyített (pl. közönséges enyvnek és kálium-bichromátnak) oldatát alkalmazzuk, melyet belülről kifelé ható nyomás segélyével vezetünk be a tartányok faanyagának lyikacsaiba; b) a tartányoknak belső fölületét mesterségesen megvilágítjuk, elektromos lámpák, higany, kvarc stb. izzólámpák segélyével ; c) a keletkező hab eltávolítása, valamint a tartányok belső fölületének simává tétele végett gőzbefuvatást alkalmazunk ; cl) a bichromat maradványainak eltávolítása végett valamely redukáló anyagot, pl. kénessavat alkalmazunk. 2. Az 1. igénypontban védett eljárás szerint tömörített hordók, tonnák s általában véve fából készített tartányok, jellemezve azáltal, hogy belső fölületük sima, fölösleges megvastagítást nem mutat és hordókban elhelyezett anyagokra semmiféle káros behatást nem gyakorol. pallas részvény tajísa8áo nyomdája budapestek.