38529. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és készülék chemiai reakciók foganatosítására gázokban az elektromos fényív hőmérsékleténél
sen megegyezik, avval a különbséggel, hogy a fényív ahelyett, hogy egyenárammal tápláltatnék, olyan váltakozó árammal tápláltatik, amelynek periodicitása a forgó mezőével megegyezhetik vagy attól eltérhet. Utóbbi esetben könnyen érthető (ami különben kísérletileg is igazolható), hogy a fényív többé vagy kevésbbé gyors forgó mozgást vesz föl. Hogy ezen eredményt könnyebben megérthessük, vegyük föl először azt az esetet, hogy a fényív áramának periodicitása egyenlő a forgó mezőével és legyen a fényív állása a 6. és 7. ábrában oldal- és fölülnézetben ábrázolva. Ezen ábrákban az elektródok (E E) által, a fényív (A) által van föltüntetve. Ezen föltételek mellett a fényív arra törekszik, hogy az első fél periódus alatt egy fél (B A Bl) körívet írjon le és a második fél periódusban (Bl A B) értelmében visszavezettetik. Máskép kifejezve, a fényív (A) helyzet körül fog lengeni, amelyet rövidség okáért főhelyzetnek nevezünk. Ha már most fölvesszük, hogy a forgómező (n) periodicitása és a fényív áramának (nl) periodicitása egy kissé különböznek egymástól, akkor minden fél periódusnál előresietés vagy hátramaradás fog föllépni és az (A) főhelyzet (nl n) esetben egy bizonyos irányban és (nl n) esetben pedig a másik irányban eltolódik. Az (A) főhelyzettől való elfordulás eleintén lassan megy végbe, ha (nl n) különbség kicsiny; de bizonyos határok között, annál inkább gyorsul, minél inkább nő a különbség a forgó mező és a fényív áramának periodicitásai között. Amint látható, ezen elrendezésnél a fényív nemcsak állandó forgást végez, amely az (nl n) periodicitások különbsége által van meghatározva, hanem azonfölül még a főhelyzet körül többé-kevésbbé nagy kilengéssel lengő mozgást (forgást) is végez, oly mértékben, ahogy a főhelyzet eltolódik; ezen két körülménynek együttes jelenléte különösen előnyössé teszi a kémiai reakciók előidézését az elektromos fényívnek gázokra való behatása által. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Eljárás kémiai reakciók foganatosítására gázalakú masszák belsejében, jellemezve azáltal, hogy a gázalakú maszszán átugró elektromos fényív forgómező segélyével állandó forgásba (egyenáramú fényívnél) vagy lengő forgásba (váltakozó áramú fényívnél) hozatik. 2. Az 1. igény szerinti eljárás foganatosítási módja váltakozó áramú fényívvel, mely abban áll, hogy egyenlő periodicitású forgó mezőben váltakozó áramú fényív van alkalmazva és ez lengőmozgást végez. 3. Az 1. igény szerinti eljárás foganatosítási módja váltakozó áramú fényívvel, mely abban áll, hogy eltérő periodicitású forgómezőben váltakozó áramú fényív van elrendezve és a lengő mozgástól függetlenül a periodicitások különbsége által megszabott állandó forgómozgást végez. 4. Elektromos kemence az 1. igény szerinti eljárás foganatosítására, jellemezve azáltal, hogy annak egyik elektródja üreges és a gáz bevezetésére szolgál, míg a másik kiugró szegéllyel bíró tárcsa alakjával vagy pedig kúpalakkal bír. (1 rajzlap melléklettel.) EAUAS RÉSZVÉNVTAHÖASAU NYOMOÁY* BUDAPESTB*