38458. lajstromszámú szabadalom • Középütközős körmös kapcsolófej
— 2 ágyazópont gyanánt szolgál és hogy az (e, h, f) emeltyűnek a záróhelyzetbe való előrecsapódása és ezen helyzetben való maradása azáltal történik, hogy az (i) rúgó támadási pontja lehető távol van az (f) emeltyű végétől elrendezve. SZABADALMI IGÉNY. KözépütközŐ3 körmös kapcsolófej vasúti járművek számára, jellemezve egy a kapcsolófejben ágyazott, az (i) nyomórúgó hatása alatt álló és hosszúkás nyílás segélyével a (g) csap körül forgatható (e, h, f) kétkarú emeltyű által, melynek billentyűszerü (f) emeltyűkarja a kapcsolások egymásbaütközésénél hátraszoríttatik és ezáltal a záróemeltyűt képező másik (e, h) emeltyűkarnak a szintén befelé lengő (d) körömfark elé való lengését és így a köröm elreteszelését eszközli, melynek kiakasztása az (i) rúgó által előre szorított (e, h, f) emeltyű hátrahúzása által történik, mire a kapcsolófejek szétmozgásánál a szabaddá lett (f) billentyű előrelengése által és a másik kapcsolófej (e, h) záróemeltyűjének ezáltal létesített hátralengése folytán a másik kapcsolófej körme is szabaddá tétetik és úgy, mint az első kapcsolófej körme, a (b) csap körül fekvó a körömmel és a kapcsolófejjel összekötött (k) rúgó által a nyitott helyzetbe mozgattatik. (1 rajzlap melléklettel.) PALLAE RÉSZVÉNY TÁRSASA.. NYOMOÁJA BUOA«ffTt»