38455. lajstromszámú szabadalom • Elzáró szerkezet házi vízvezetékek számára
— 2 — (d) toldattal és az (i) furat a (c) vezetékkel közlekedik, míg a (k) vezeték elzáratik. Ha az (e) csaptestet a 9. és 10. ábrában föltüntetett helyzetbe forgathatjuk, akkor a (c) vezeték elzárása által a víz sem az (a) kifolyatócsaphoz, sem a (h) vezetékhez nem folyhatik hozzá, mimellett azonban a (h) vezeték a kis (n) furaton, a csaptest üregén a kifolyatócsaphoz vezető (1) furaton és a nyitott a kifolyató csapon át kiürülhet. Az (e) csaptest megfelelő beállítása által tehát a víz a kifolyatócsaphoz, vagy a tovább haladó vezetékhez vagy egyidejűleg mindkettőhöz hozzávezethető, vagy teljesen elzárható, mely utóbbi esetben a továbbhaladó vezeték kiürítése céljából az utóbbi és a kifolyatócsap a csaptesten át egymással kapcsolatban marad. Mint azt a rajz mutatja, a szerkezet még oly berendezéssel van ellátva, mely megakadályozza, hogy a kifolyatócsap, valamint ennek fölső része leszereltessék, ha a víz a kifolyatúcsaphoz szabadon hozzáfolyhatik; az (a) kifolyatócsapon az (r s) toldatokkal ellátott (f) gyűrű van elrendezve. Ezen gyűrű [elforgathatóan és eltolhatóan van a csapon elrendezve, azonban az 1. ábrában föltíiutetett helyzetben azáltal van elforgatás és jobb oldal felé való eltolás ellen biztosítva, hogy (s) toldata az (e) csaptest (e2) pereméhez fekszik és hogy köralakú (sl) kivágásával az (e) csaptest hengeres (el) részére támaszkodik. Az (el) rész az (f) gyűrű forgását megakadályozza, ellenben az (e) csaptest szabad forgását nem gátolja. A csap fölső részének lecsavarására szolgáló (t) csavaranya (u) bevágásokkal van ellátva. Az (r) gyűrűtoldattal mindenkor szemben álló kivágásba a gyűrűtoldat betolatik úgy, hogy tehát az 1. ábrabeli helyzetben a gyűrű, illetve enuek (r toldatai úgy az (a) kifolyatócsap, mint a (t) csavaranya forgatását és így utóbbiak lecsavarását megakadályozzák. Hogy a csavaranya vagy az (a) csap lecsavarása j lehetővé tétessék, először az (e) csaptestet | oly helyzetbe kell forgatni, melyben a vizet J a kifolyatócsaptól elzárja. Ezen helyzetben a csaptest (e2) peremében lévő kivágás megengedi, hogy az (f) gyűrű jobbra eltolassék úgy, hogy a gyűrű (r) toldata a csavaranyát és az (e) csaptest vékonyabb (e3) része az (s) toldatot szabaddá teszi, illetve a gyűrű elforgatását megengedi. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Elzárószerkezet házi vízvezetékek számára, jellemezve egy közvetlenül a kifolyatócsap mögött a vízvezetékbe beépített háromfuratú csap által, melynek (e) csapteste oly módon van kiképezve, hogy a víznek az (a) kifotyatócsaphoz, vagy a továbbhaladó (h) vezetékhez, vagy mindkettőhöz való hozzáfolyása egyidejűleg elzárható, mely utóbbi esetben a továbbhaladó (h) vezeték az (a) kifolyatócsappal kapcsolatba lép. 2. Az 1. igénypont szerinti elzárószerkezetnél egy berendezés a kifolyatócsap és az utóbbi fölső része lecsavarásának megakadályozására, ha a víz a kifolyatócsaphoz hozzáfolyhátik, jellemezve azáltal, hogy egy a kifolyatócsapon el forgathatóan és eltolhatóan elrendezett gyűrű egyik toldatával a csap fölső részének kivágásába kapaszkodik, míg másik, köralakú kivágással ellátott toldatával az (e) csaptest megfelelő alakú (el) részére támaszkodik, és egy az (e) csaptesten alkalmazott peremhez fekszik, mely kivágással van ellátva, mimellett ezen kivágás, az (e) csaptestnek a folyadékot a kifolyatócsaptól elzáró helyzetében, a gyűrű eltolását és így a gyűrű által fogvatartott kifolyatócsap és kifolyatócsap-fölsőrész szabaddá tételét lehetővé teszi. (1 rajzlap melléklettel.) PALLAB RÉSZVÉNY TÁR6ASÁ3 JVOWOAJA BU0APE6TEW.