38351. lajstromszámú szabadalom • Eljárás égetett és tűzálló kövek előállítására
öntöző segélyével akképen vezetjük, illetve adjuk hozzá, hogy az egyes kőrészecskék egyenletesen vékony agyagréteggel vonassanak be és a földolgozandó termékeknek az agyaggal való benső egyesülése keletkezzék. Az ekképen agyaggal kevert kőmasszát ezután formákban nagy nyomásnak tesszük ki és azután szárazon kövekké sajtoljuk. A kövek ekkor szilárd szerkezettel jönnek ki a sajtóból és már olyan kemények, hogy a kocsikon való szállítást elbírják. Ennek folytán minden további szárítás nélkül behelyezhetők az égető kemencékbe és égethetők. Az új eljárásnak azon fontos előnye van, hogy a száraz sajtolás a leírt módon előkészített masszánál semmi nehézséggel sem jár és hogy ennek folytán a drága szárítás és az erre szükségelt szárítási berendezések fölöslegesekké válnak. Az~új eljárás szerint előállított égetett kövek a csekély agyaghozzáadás folytán azon nagy előnnyel bírnak, hogy a kemencében való égetésnél már nem zsugorodnak, mert a kőmasszában csak igen kevés plasztikus kötőanyag van jelen. Ennek folytán a tűzálló kövek az új eljárás szerint minden nagyságban készíthetők a nyersanyagokból és a megrendelt méretek a legpontosabban betarthatók, mert a sajtoló formák nagyság tekintetében pontosan megfelelnek a készre sajtolt köveknek. Az új eljárás szerint homokból is lehet tűzálló köveket készíteni, melyeket az olcsó előállítási módnál fogva egyidejűleg tűzálló építőanyag gyanánt is előnnyel használhatunk, szemben a téglákkal és mészhomokkövekkel és éppen úgy földolgozhatok az új eljárás szerint kövekké a kokszmentes szénsalakok, nagyolvasztó salakok, a törmelékégetés salakjai, magnezit, földpát, pala és valamennyi természetes keménykövek. SZABADALMI IGÉNY. Eljárás égetett és tűzálló kövek előállítására samottból, homokból, keménykövekből, törmeléksalakból, törmelékhamuból vagy más efféléből, jellemezve azáltal, hogy a nyersterméket megfelelően őrölt szemcsézetben, körülbelül 1—4%-uyi finoman szétosztott agyaghozzáadással és csak annyi víz alkalmazása mellett bensőleg keverjük, hogy minden egyes szemcsének agyaggal való teljes bevonása jön létre, de azért még a száraz sajtolásra kitűnően alkalmas massza keletkezik, melyet sajtoló formákban kövekké sajtolhatunk és azután azonnal égethetünk, anélkül, hogy zsugorodás lépne föl. PALLA8 RÉSZVÉNY TÁRSASÁG NYOMDÁJA BUDAPESTEK.