38347. lajstromszámú szabadalom • Sajtoló fogó szíjaknak drótkapcsokkal való összefoglalására
határoló (s) bordák egy-egy lyukkal vannak ellátva, melyen a kapcsok szárainak elgörbítését meghatározó (t) tövis tolatik keresztül. A fentebbi fogóval való összekapcsolásnál végbemenő folyamat a következő: Az előzetesen meghajlított (p) drótkapcsokat úgy fektetjük az (e) barázdákba, hogy meghajlított száruk az (a) pofa (r) ütköző lapjához ütközzék. Ezután az (s) bordák nyílásain a (t) tövisét áttoljuk s az. egyik szíjvéget a kapcsok szárai közé hozzuk és a fogót az (f) emelőnek az óramutató forgási irányában való kilendítése által összezárjuk. Ennek következtében a kapcsok hegyes végei egyidejűleg és egyenletesen a szíjakba nyomódnak s a kapcsok szárai a (t) tövis körül hajlíttatnak. Ezen műveletet a másik szíjvégnél is ismételjük s az így kapott két kapocs-csoportot ismert módon úgy toljuk egymásba, hogy egy sor fül képződjék. Ezen soron egy alkalmas (u) szöget tolunk keresztül, mely a szíjvégeket csuklósan egymáshoz foglalja. A fogónak az (f) kézi emelővel való zárása alkalmával az (i) horgok a (h) rugók hatása alatt az (n) szögeket megragadják, minek megtörténtével az (e) excenter sajtoló hatást gyakorol a (c) pofára. A fogó szétnyitása alkalmával az (1) szög az (m) ütközővel találkozik s ennek folytán a (k) sín horga az (m) csapból kikapcsolódik úgy, hogy a fogó szája új kapcsok behelyezése céljából szétnyitható lesz. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Sajtoló fogó szíjaknak drótkapcsok segélyével való összefoglalására, jellemezve azáltal, hogy a sajtoló emelő leszorító excentere a mozgékony fogópofára erősített gyűrűbe van ágyazva s az excenter tengelye, a sajtolási munka alatt, a helytálló fogópofával célszerűen rúgóhatás alatt álló sinek útján kapcsoltatik össze, mely sínek a sajtoló emelő visszatérésekor az utóbbiak toldatai által önműködően kioldatnak. 2. Az 1. igénypontban védett fogónak egy kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy az összekötő kapcsok fölvételére szolgáló barázdákkal ellátott matrica a hozzátartozó pofába van beillesztve s a pofaütköző fölülete, a meggörbítés alkalmával, a kapcsoknak ellenfal vagy alzat gyanánt szolgál. (i lajzlap melléklettől.) PALLA8 RtftZVÉNr TARSASAG NYOMQli A eUOAPéáít*