38292. lajstromszámú szabadalom • Újítás láncrostélyos tüzeléseken
tolóka megemelt állapotánál se juthasson be hideg levegő. Ebből a célból a láncrostély fölső és alsó ága között, továbbá annak alsó ága alatt is alkalmaztunk levegőt elzáró részeket, melyeket valamennyit, vagy melyek egy részét kívülről oly módon lehet mozgatni, hogy az ezekre hulló salakot időszakosan eltávolíthassuk, minek következtében a levegő kizárása fokozott biztonsággal történik, amennyiben azt vagy a tolóka, vagy a most jelzett részek gátolják meg. Ezt a tolókát nehézség nélkül lehet a rostély oly pontján is alkalmazni, hol az összes a tolóka alatt elhaladó rostélyrészek még vízszintes helyzetben vannak, minek következtében a rostély fölé hideg levegő a görbülő rostélyszakaszon szétnyíló rostélyelemközökön még akkor sem juthat, mikor a hamútér ajtaja nyitva van. Kitűnt továbbá az is, hogy ennél az elrendezésnél a rostélyhoz sült salak a rostélyról ennek mozgása következtében letöredezik, mikor a rostélyelemek a rostély görbe szakaszán mozognak. Új berendezésünk két foganatosítási alakja a csatolt rajzon látható, hol az 1. és 3. ábra egy-egy rostélyelrendezés oldalnézete, a 2. és 4. ábra pedig a megfelelő homloknézet az I illetve II nyíl irányában nézve. Eme berendezésnél az (a) láncrostély ismert módon fut két dob körül, melyek közül csupán a (b) hátsódob látható. Az 1. és 2. ábra szerint hátul a rókatoroknál a (c) tolóka függ a (cl) láncokon, melyeket a (c2) görgők fölött vezetünk és melyeken a (c3) ellensúlyok függnek. Eme fölfüggesztés lehetővé teszi, hogy a (c) tolóka magassági helyzetét a tüzelőanyagréteg magasságának megfelelően állítsuk be, összesülő tüzelőanyag esetében pedig időszakosan megemeljük és lesülyesszük, hogy ily módon annak a tolóka alatt való áthaladását lehetővé tegyük. A csatolt rajz szerint a tolókát egy szögletalakban meghajlított vaslemez képezi, melynek a tűz felé fordult oldala samottal van bélelve. A tolóka helyzete olyan, hogy mellső élénél az összes láncszemek még vízszintes helyzetben legyenek és hogy az (a) lánc csak a tolóka mögött, (al)-nél kezdjen görbülni. Hogy eme görbülő szakaszon a láncszemek között lévő hézagokon se áramolhasson át hideg levegő a rostély fölé, különböző falak vannak beépítve. így közvetlenül a lánc (a2) alsó ága fölött egy (d) bádoglemez fekszik, mellyel a (dl) csukló útján a függélyes (e) lemez van összekötve. Ez pl. a kazán beépítésnek megfelelően fölül hátrafelé görbül és egy másik vízszintes (f) lemezzel van összekötve. Az (f) lemez mellső végével a rostélyt alátámasztó (g) görgők egyikére szorosan ráfekszik. Az (e) és (f) lemezeket a (dl) csukló körül el lehet forgatni, mely célra egy kifelé vezetett (h) rudazat szolgál. A rostély alatt az (i) hamu és salakteret egy (k) csapószelep zárja el, mely a (kl) tengely körül forgatható és kívülről a (k2) zsinór- vagy láncvezeték útján mozgatható. A rostély két ága között lévő elzárást csakis akkor kell nyitni, mikor annak részeit akarjuk a hamutól stb. megtisztítani, az alsó (k) csapószelepet pedig oly célból nyitjuk, hogy az (i) térből a hamut előrehúzzuk. Ha a (c) tolóka helyesen be van állítva, azt csakis akkor kell nyitni, mikor az összesült salak stb. átvezetésére helyet kell teremteni. A tüzet a hátsó részén az oldalt alkalmazott (m) ellenőrzőablakon át lehet megfigyelni. A (c) tolóka és a többi zárófal kettős elzárást képez, ha az alsó (k) csapószelepet nyitjuk, természetesen ügyelni kell arra, hogy a (c) tolóka zárva legyen. Eme leírt foganatosítási alaktól a 3. és 4. ábrán látható csakis annyiban tér el, hogy a (c) tolókát egy (e) csapószelep helyettesíti, mely az (ol) tengely körül forgathetó és melynek mozgatására a rajz szerint a (pl) görgő fölött előre vezetett (p) láncvagy zsinórvezeték szolgál. Természetes, hogy az (o) csapószelepet a tüzelés oldalfala mellől működtethető berendezés útján, vagy az 1. ábrán látható tolókát ugyancsak a tüzelés oldalfala mellől állítható rudazat útját is lehet mozgatni.