38203. lajstromszámú szabadalom • Szerkezet síksziták szitakereteinek rögzítésére
fi végből a jelen találmány szerint a (3) merevítő rudak vannak alkalmazva, melyek egyrészt a (4) feszítőhüvelyekkel és másrészt az (5) feszítő keretekkel vannak összekötve, mely utóbbiak szögvasakból állanak és a legfölső szitaszekrény fölött, illetve a legalsó szitaszekrény alatt feküsznek. A (4) feszítőhüvelyek a függélyes (6) csavarorsóra lazán vannak ráhúzva, mely orsó fölső, csavarmenettel ellátott végén a (7) csavaranyát hordja, míg a fölső feszítőhüvely alatt fekvő _részén a (8) bütyök van kiképezve. Már most könnyen belátható, hogy a (7) csavaranyának meghúzásánál a (4) feszítőhüvelyek egymáshoz közelíttetnek, amikor is a (3) merevítő rudakban föllépő diagonális húzás az (5) sfeszítőkereteket szorosan a szitakeretekhez szorítja, miáltal ezek egymáshoz szoríttatnak és helyzetükben rögzíttetnek. A (7) csavaranyának a (6) csavarorsóról való lecsavarolása után a fölső (4) feszítőhüvelyt a csavarorsóról lehúzhatjuk (2. ábra), amikor is ez utóbbi a szitakeretek alsó csoportjával együtt a (8) bütyöknek az (1) hajtókerettel való érintkezéséig sülyeszthető úgy, hogy most a fölső és alsó csoportnak egyes szitakeretei egymásután akadálytalanul megemelhetők. Az (5) feszítőkeretek helyett, amint az az 5. ábrán vázlatosan van föltüntetve, a szögvasalások alakjában kiképezett (9) sarkokat köthetjük össze a (3) merevítő rudakkal. Oly célból, hogy a (3) merevítő rudaknak egyenletes megfeszítését lehetővé tegyük, a (3) merevítő rudak végein a (10) ellencsavaranyákat (1. ábra) rendezzük el vagy pedig a merevítő rudakat a 6. ábrában látható módon két darabból állítjuk elő, melyek kettős (11) feszítő csavaranyák segélyével vannak egymással összekötve. Oly síkszitáknál melyeknél az összes szitakeretek a hajtókeret fölött vagy alatt feküsznek, a szerkezetet a 8. ós 9. ábrákban látható módon képezzük ki; ezen foganatosítási alak a már leírttól csak abban tér el, hogy csak egy (4) feszítőhüvely van elrendezve és hogy ennek megfelelően a meghúzásra szolgáló (1) csavaranyának támasztása az (1) hajtókereten van elrendezve. A 3. és 4. ábrákon föltüntetett foganatosítási alaknál a (6) csavarorsó vízszintesen van elrendezve és a középből kiindulva ellenkező irányú csavarmenetekkel ellátva, melyekre a (3) merevítő rudakkal ellátott, csavaranyák gyanánt kiképezett (4) feszítőhüvelyek vannak fölcsavarolva úgy, hogy a (6) csavarorsónak az egyik vagy a másik irányban való forgatásánál a feszítőhüvelyek egymáshoz közelíttetnek vagy egymástól eltávolíttatnak. Az első esetben a szerkezet megfeszül és a másodikban meglazul, amikor is a fölső (5) feszítőkeret (4. ábra) megemeltetik, az alsó feszítőkeret ellenben az alsó szitakeretcsoporttal együtt sülyeszíetik; a feszítőhüvelyeknek a (8) bütyköt helyettesítő (16) nyúlványai (4. ábra) ekkor a sülyesztés mérvét állapítják meg. A 6. és 7. ábrákon végül a szerkezetnek oly foganatosítási alakja van föltüntetve, mely lehetővé teszi, hogy tetszőleges számú szitakeretet i emelhessünk meg vagy sülyeszthessünk. E végből az (1) hajtókerettel és a fölső (5) feszítőkerettel egy-egy függélyes (12) rúd van összekötve, melyek egyenlő távolságokban a vízszintes (13) furatokkal vannak ellátva és a (14) szögletvasak kivágásaiban vezettetnek. Mindegyik (13) furatban egy (15) pecek van elrendezve úgy, hogy a fölső csoportnak összes szitakeretei a fölső (5) feszítőkerettel, az alsó csoportnak összes szitakeretei ellenben az (1) hajtókerettel vannak összekapcsolva. Már most aszerint, amint a peckek bizonyos száma alulról számítva a szitakeretek fölső vagy alsó csoportjánál eltávolíttatik, kapcsoltatnak ki az illető szitakeretek úgy, hogy a feszítőszerkezet meglazításánál a fölső csoportnak ki nem kapcsolt szitakeretei megemeltetnek, az alsó csoport kikapcsolt szitakeretei ellenben sülyesztetnek. Ily módon bármely tetszőleges szitakeretet közvetlenül szabaddá tehetünk, amint ez a 6. ábrából látható, melyben példaképen az alulról számított negyedik és a