38200. lajstromszámú szabadalom • Újítások sorvetőgépeken

falai által akadályoztatik meg. A magszórás mennyiségének beállítása céljából a (2) vetőtengelyre egy (10) gyűrű van lazán fölhúzva (állító gyűrű), melynek (11) nyúlványát a (12) csap körül elforgatható kétkarú (13) emelőnek (14) villában végződő karja vesz körül úgy, hogy az emelőkar elforgatásával az egész vetőtengelyt és ezáltal a reá erősített (3) vetőkorongokat is tengelyirányban elmozgathatjuk. Ezen eltolódás mértéke — a fönnt elmondottak alapján — nagyobb nem lehet, mint a (8. és 9) oldalfalak egymástól való távolsága, levonva ebből a (6) gyűrű és az (5) karima vastagságát, a miért is az (1) vetőszekrény fenéknyílásának szélessége ezen maximális eltolódással egyenlő, mely elegendő nagy arra, hogy a legnagyobb szemű magfajtákból is a területegységenként (kat. holdanként) megkívánt legnagyobb mennyiséget vethessük el. Megjegyzendő itt, hogy a vetőtengely eltolása nem csupán emelő szerkezettel, hanem csavar és csavarorsó avagy más alkalmas mechanizmus segélyével is elérhető, mely szerkezetet — nem birván a találmány lényegére befolyással — rajzban nem tüntettünk föl. Sokkal fontosabb az a szerkezeti megoldás, mely szerint a vetőkorongok minden egyes beállításánál a magszekrény fenéknyílásait is ugyanoly mértékben állítjuk be, azaz zárjuk ill. nyitjuk; ezáltal elérjük azt, hogy a magszekréuyből mindenkor csak épen annyi mag jut a vetőkorongok rekeszeibe, mint a mennyit utóbbiak szállítani képesek és így a mag összenyomása ill. törése lehetetlenné válik. E végből a magszekrény összes fenéknyílásai alatt a vetőgép egész szélességében végighúzódó, vagy* több darabból álló fémlemezből készült (15) tolókát rendezünk el, mely a (2) vetőtengellyel oly összeköttetésben áll, hogy utóbbinak eltolásával a (15) tolóka ugyanoly mérvű elmozgatást szenved. Jelen szerkezeti megoldásnál pl. a (2) vetőtengelyre fölhúzott (10) állító gyűrű (11) nyúlványát a (15) tolókában erősítjük meg. Szélesebb vetőgépeknél pedig úgy járhatunk el, hogy a vetőtengelyen két vagy több helyen oly laza állitógyűrűt alkalmazzunk, mely a tengely eltolásakor a (15) tolókát magával viszi. A (15) tolóka a vetőszekrény fenéknyílásaival egyenlő nagyságú és alakú kivágásokkal bír, mig pontos vezetését az egyes vetőtokok (8 és 9) oldalfalaiban létesített (16) kivágások biztosítják. A (15) tolóka minden egyes kivágásánál egy oly lefelé álló (17) zárórész van a tolókára erősítve, melynek alsó körívben megmunkált lapja — mint az az első ábrán látható — a (3) vetőkorong (7) karimájához simul. Ha tehát a (3) vetőkorongot valamely vetésre beállítjuk, a (17) záró rész ezen (7) karima fölött mindenkor kényszermozgásúlag mozog el úgy, hogy a rekeszek oldalirányban pontosan zárva vannak és a mag oldalszóródása teljesen meg van szün-i tetve. A (3) vetőkorong rekeszeiben tovamozgatott mag már most a (18) lemez alatt elhaladva a (19) tolórúdhoz jut, mely utóbbi két-két vetőtok egymástóli távolságának megfelelő darabokon ismétlődő lépcsőzettel bír, (lásd 4. ábra) A (19) tolórúd rendeltetése már most abban áll, hogy azt a (8. és 9) oldalfalak megfelelő (20) kivágásaiban eltolva, egy az ezen (19) tulórúdon kellő helyen pl. a vetőgép oldalán alkalmazott 1 mutató vagy egyéb jel segélyével egy skála szerint beállíthassuk. A különböző nagyságú magoknak megfelelően ugyanis kívánatosnak bizonyul, hogy a kiszóró nyílást, melynek fölső szélét a (19) tolórúdnak alsó (21) éle képezi, a magasság irányban beállíthassuk. A kísérletek arra az eredményre vezettek, hogy e célnak teljesen megfelel és a mag akadálytalan kiszórását biztosítják, ha a (19) tolórudat a rajzban föltüntetett három lépcsőfokkal látjuk el, amikor is aprószemű vetőmag esetében (len, repce, muhar, köles, heremag és stb. az (a); búza, árpa, rozs, zab, és efféle vetésénél a (b), végül kukorica, bab, borsó, répamag, stb. vetésénél a (c) él képezi a szorónyílás fölső szélét. A (19) tolórúd mozgását függővé tehetjük s vetőtengely mozgásától is alkalmas mehanizmus segélyével, vagy pedig megfelelő