38190. lajstromszámú szabadalom • Rugalmas kerékabroncs mindennemű járművek számára
lyek megfelelő szélességgel és különböző átmérővel bírnak és (h) csavarok által az (i) keréktalpra vannak erősítve. Az (i) talp köröskörül a külső (e) gyűrű ívének megfelelő üreggel van ellátva úgy, hogy az abroncs, különösen oldalnyomások ellen, szilárd támasszal bír. A külső (e) gyűrű be van mélyítve, mely a gumiból, bőrből vagy hasonlóból készült (k) futógyűrű fölvételére szolgál. Az (e) és (f), illetve (g) gyűrűk közötti, a futófölületnek megfelelő helyek rugalmas anyagból, például parafából vagy hasonlóból álló (m n) rétegekkel vannak kitöltve úgy, hogy a föllépő nyomás az összes abroncsrészekre egyenletesen átvitetik. Az abroncsszegmenteknek csavarok által való megerősítése lehetővé teszi, hogy az esetleg megrongált abroncsrészek mindenkor egyszerűen • és könnyen leszereltessenek és ujakkal helyettesíttessenek. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Vékonyfalú fémcsőből álló rugalmas kerékabroncs, jellemezve azáltal, hogy a talpon több kicserélhetően egymásba dugott rugalmas fémcső van megerősítve és közbehelyezett rugalmas rétegek által egymással összekötve, azon célból, hogy a föllépő külső nyomás az egyes üreges abroncsokra egyenletesen átvitessék. 2. Spirálszerűen üregesre tekercselt acélabroncs kerékpárok, motorkerékpárok és automobilok számára, melyek sülyesztett futófölülettel és ebbe helyezett, gumiból, bőrből vagy hasonlóból készült futógyűrűvel bírnak. (1 rajzlap melléklettel.) uuu reszvénytár3aság nyomdája budapesté*