38116. lajstromszámú szabadalom • Kapcsolás önműködő távbeszélő közvetítő rendszerek számára
földzárlata alkalmával történik, amelyet a hivóállomás a számkapcsoló forgatásánál ismeretes módon idéz elő. A közös (S) áramforrásból ugyanis, mint alább részletesebben lefogjuk írni, a számkapcsolónak az előfizetőállomáson foganatosított beállítása után áramlökésekkel jut a legközelebbi el nem foglalt kapcsolási helyhez, miáltal ez hozzáférhetetlen lesz, további felhívásra a következő kapcsolási helyhez vezető út pedig áthidaltatik. Emellett a hívóállomás említett földzárlata következtében ezen állomás reléelrendezése (45) elektromágnes a hivóállomás (a, t) vezetékét ezen kapcsolási helyen a választókészülékkel köti össze úgy, hogy ez megfelelő számú áramlökés útján a kívánt módon működtethető. A hívóállomásnak a választókészülékkel való összeköttetése emellett — később megjelölt áram révén — a hívóállomás (47) záró reléjén és reléelrendezésén (45 elektromágnes) át az elfoglalt kapcsolási helyen az (XI) kapcsolón át tartatik fönn. Az eddig ismeretes kapcsolásokkal szemben amelyeknél minden előfizető számára kiilön választókapcsoló van elrendezve, amely önműködőlég és lépésenként áll be a szabad választókészülékbe (főkapcsoló) a jelen találmánynál a lényeges különbség az, hogy minden előfizetőnek csak annyi reléelrendezése van, mint ahány választókészülék (főkapcsoló) áll rendelkezésére, mimellett valamely el nem foglalt választókészülék fölkeresése nem lépésenként történik, hanem oly módon, hogy a hívóállomásnak csak a legközelebbi el nem foglalt kapcsolási helyhez tartozó reléelrendezése köti össze a hívóállomást a kapcsolási hely választókészülékével. Innen ered azon előny, hogy kevés mozgó részt kell alkalmazni (forgószerkezetek hiánya) és hogy a berendezés költsége csökken. Bizonyos számú előfizető számára tehát lényegesen kevesebb kapcsolási hely van egy választókészülékekkel (főkapcsoló) alkalmazva. Mindegyik választókésziilékhez egy-egy (Ra, és Rb) emelő és forgatómágnesen kívül, annyi (45) relé tartozik, ahány előfizető van az egy választókészülékhez tartozó relécsoporthoz kapcsolva. A mellékelt rajzon a találmány tárgyát tevő kapcsolás egy foganatosítási alakja van föltüntetve. Példaképen vegyük föl, hogy húsz előfizetőből álló csoport számára három választókészülék van elrendezve. A rajzban azonban csak két előfizető és két választókészülék (tehát két kapcsolási hely) van föltüntetve. A két előfizetőállomás (A)-val és (B)-vel van jelölve. Ezen előfizetőállomásoknak azonban csak azon készülék részei vannak föltüntetve, melyek az (a) illetve (b) vezetékek földzárlatának előidézésére szolgálnak. A rajz többi része a központban alkalmazott részeket mutatja. Mindegyik előfizető számára egy-egy relé van elrendezve, és pedig az (A) előfizetőhöz a (47) bontórelé a (B) előfizető állomásához a (47') bontórelé tartozik. Továbbá, mint már említettük, két kapcsolási hely van föltüntetve. Az (1) kapcsolási hely egy választókészülékből ál), amellyel az (54—65) kettős vezeték van kapcsolva. Ezen választókészülék működése abban áll, hogy a hívóállomás (a, b) vezetékét a kívánt vezetékekkel összekösse. Minthogy az emellett végbemenő már ismeretes műveletek a jelen találmány megértéséhez nem szükségesek, ennélfogva a választókészülék részei csak vázlatosan vannak föltüntetve. Ezen részek a következők: (Ra, Rb) emelő és forgatórelék, ezek gerjesztés útján működtetett (w) tengely, az (U) átkapcsoló, melynek az a célja, hogy az (Ra) relét és (54) vezetéket, valamint az (Rb) relét és a (65) vezetéket az (S) áramforrásról lekapcsolja és a választókészülék kontaktuskarjaival összekösse, mihelyt ezen kontaktuskarok a kívánt vezetéken állanak. Hogy az (U) átkapcsoló a választókészülék többi részével miként működik együtt, az most mellékes. Az (1) kapcsolási hely, továbbá az előfizetők reléelrendezéseit tartalmazza, amelyek közül az (A) előfizetőállomás (45) reléelrendezése és a (B) előfizetőállomás (451 ) relé-elrendezése van föltüntetve.