38036. lajstromszámú szabadalom • Rúdvas hengermű önműködő vezetékekkel
Hogy a hengerlendő anyag a második (a, b) hengercsoporton is ugyanazon irányban haladjon keresztül, mint az elsőn, kétkét csoport között egy-egy S-alakú (c, d, e) vezeték van elrendezve, mely a hengerlendő anyagot az első hengercsoport négyzetes kaliberétől a legközelebbi hengercsoport ovális kalibéréhez, illetve egy dülényalakú kalibértől egy másféle kaliberhez vezeti. Az S-alakú önműködő vezeték, egy meghajlított (e) csőből és egy fönt nyitott, szintén meghajlított (e) vályúból, vagy pedig két meghajlított és fönt nyitott (c, e) vályúból állhat, melyeket egyenes (d) cső köt össze egymással. Az első esetben a vezeték csupán egy kiegyenlítő kanyarulattal, a második esetben pedig két kiegyenlítő kanyarulattal bír, úgy hogy a hengerkalibérek nagyságában és az egymásra következő hengerpárok forgási sebességében előforduló csekélyebb pontatlanságok és eltérések a vezetékben könnyen kiegyenlítődnek. Az összes csoportok hengerei ugyanazon irányban forognak és pedig a négyzetes kaliberrel bíró (b) hengerek nagyobb sebességgel, mint az ovális kaliberrel ellátott a) hengerek, amint szükséges is, hogy az ovális keresztmetszet négyzetes keresztmetszeti-e csökkenjen. Az (a) és (b) hengerpárok hajtására (föl nem tüntetett) homlokkerekek és (f) és (g) fogazott hengerpárok szolgálnak, úgy hogy a hajtószerkezet sokkal egyszerűbb, mint az ismeretes folytonos hengerműveknek egymás mögött elrendezett hengerpárokból álló hajtószerkezete, melynél egy-egy párt két kúp-, illetve homlokkerék és két fogazott henger forgat. A két (a) és (b) hengerpárt mindegyik csoportban egy-egy kettős állvány foglalja össze, mely közbül fekvő vezetékkel együtt szükség esetén könnyen megszerkezkető a zavarok alkalmával újjal helyettesíthető, ami az eddigi folytonos hengerműveknél szintén nagy nehézségeket okozott. Mivel továbbá az ismeretes hengerműveknél az egymásra következő hengerpárok közvetlenül egymás előtt vannak elrendezve, az egyes hengerpárok kaliberének nagyságában vagy forgási sebességében előforduló minden pontatlanság mindjárt zavart okozott 8 a hengerlendő anyag megduzzasztását vagy túlságos kinyújtását vonta maga után. Az új hengerműnél ellenben, különösen ha a (c) és (e) vezetékek fönt teljesen nyitottak, két-két hengercsoport között mindkét oldalon két hurok képződhet, melyek hosszirányban kiterjeszkedhetnek s ennélfogva nagymérvű kiegyenlítést képesek előidézni, úgy hogy a hengerlés sokkal szabadabban végezhelő, mint eddig. Magától értetődik, hogy minden hengercsoport csupán egy hengerpárból is állhat, valamint az is, hogy a hengerpárok száma az egyes csoportokban kettőnél is több lehet. A hengermű mindenféle vas- és acélfajtánál, réznél, sárgaréznél és más fémeknél is alkalmazható, melyek meleg vagy hideg állapotban hajlíthatok, amint péld. drótok és finom vasárúk hengerlésénél az önműködő köriilvezetés céljából szükséges. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Rúdvashengermű önműködő vezetékekkel, jellemezve azáltal, hogy a hengercsoportok, melyeken a hengerlendő anyag ugyanazon irányban egymásután áthalad, egyenlő irányú tengelyeken egymás mellett vannak elrendezve s a hengerlendő anyagnak az egyik hengercsoportból a mellette fekvő csoportig való vezetésére egy S-alakú vezeték szolgál, melynek egyik, vagy pedig mindkét kanyarulata fönt nyitott. 2., Az 1. igénypontban védett hengerműnek egy foganatosítása, jellemezve azáltal, hogy mindegyik hengercsoport két egymás előtt fekvő (a) és (b) hengerpárból és ezek között elrendezett rövid vezetékekből áll, melyek az ovális vagy dülény keresztmetszetű rudakat négyzetes vagy dülény alakú kaliberekbe vezetik át, míg az egymás mellett fekvő hengercsoportok között elrendezett S-alakú (c, d, e) vezetékek a négyzet vagy dülény keresztmetszetű rudaknak az ovális vagy dülény alakú kaliberhez