37995. lajstromszámú szabadalom • Berendezés anyabetűszedő és soröntő gépeknél az összeállított anyabetűsor befogására és arányosítására
- 2 ges szerkezetű (a) emelő berendezés szál- j lítja az öntőformához és rögzíti ennél. Az 1. és 2. ábrán az emelő berendezés a használati helyzetben látható, az öntőforma azonban ábrázolva nincs. Eme helyzeténél az emelő berendezés a befogó szerkezet (b) süvege vagy teste fölött foglal helyet, az anyabetűk pedig a fix (c) és az eltolható pofa között vannak, mely utóbbi két (d) és (e) részből áll (3. ábra). A pofa mozgó (e) részének aránylag igen hosszú (f) homlokfölülete van, mely az öntőforma fölé sima éa az üres sorok öntését teszi lehetővé. A pofa eme mozgó részének előnyösen egy vagy több (g) vezetőpecke van, melyek a (d) pofa megfelelő furataiban csúsznak. A két (d) és (e) rész között van a (h) rúgó elhelyezve, mely a pofa megfelelő vezetékeiben foglal helyet, minek következtében a mozgó (e) részt a (d) rész engedékenyen szorítja az (x) anyabetűsorra. Ez a (d) rész egy (b) süvegben foglal helyet és ebben az (i) borda vagy kiugrás útján van vezetve. A (d) rész végére a (k) csavarház fekszik, mely ugyancsak a (b) süvegben foglal helyet és ebben eltolódhatik, eme csavarházba fogódzik az (m) csavar egyik vége, mely csavar másik vége a (b) süvegen kiképezett (n) csapágyba van ágyazva. A csavarra van az (o) forgattyú fölékelve, melyen a (p) markolat van forgathatóan ágyazva, hogy a csavarházat kényelmesen a pofára szoríthassuk. Mikor az emelő berendezés az összeállított anyabetúsort a fix (c) ós az eltolható (d e) pofa közé állította, az (m) csavart a (p) markolat fölfelé mozgatásával körülbelül félfordulattal elforgatjuk, minek következtében a (k) csavarház annyira előre mozog, hogy az (e) részt a sor fölé szorítsa. Ennek következtében a sor a fix (c) pofára szorúl és öntésre elő van készítve. Ha a befogandó sor arányosítókat is tartalmaz, azt az ismert módon lehet arányosítani, amennyiben az ékalakú arányosítókat a sorba mélyebbre betoljuk, míg a mozgatható pofa (e) részét a (d) részéhez kapcsoljuk. Mint az a rajzon látható, a kapcsolást a (d) részben lévő (r) csavar végzi, mely az egyik vagy másik (g) vezeték egyik furatába lép be. Ha üres sort kell önteni, a mozgatható (d e) pofát a fix (c) pofához közelítjük úgy, hogy a mozgatható (e) rész sima (f) föl iilete áll az öntőformával szemben. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Berendezés anyabetűszedő- és soröntőgépeknél az összeállított anyabetűsor befogására és arányosítására, melynek egy fix és egy két részből álló, mozgó pofája van, azáltal jellemezve, hogy a mozgatható pofa két (d e) része egymással mereven kapcsolható, hogy a berendezés arányosítókkal bíró vagy nem bíró sorokarányosítására és befogására egyaránt legyen alkalmazható. 2. Az 1. alatt védett berendezés egy foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy az eltolható pofa (e) részén ismert, üres sorok öntésére szolgáló sima (f) fölület van kiképezve. (1 rajzlap melléklettel.) PALLAS RÉSZVÉNY TÁR8A8A0 NYOMDÁJA BU0APMT6N.