37904. lajstromszámú szabadalom • Berendezés ívlámpák fényintenzitásának változtatására
— l i — világítás, mely (X) felé jut, nagyon csekély i és gyakorlatilag számba sem vehető. ívlámpák szeneinek ily módon való elrendezése azonban magában véve már ismeretes és vetítő készülékeknél használják is azon célból, hogy a fényívet lehető tökéletesen hasznosítsák. A jelen találmány tárgyát képező berendezés segélyével azonban azt a hatást akarjuk elérni, hogy az ívlámpa fényének intenzitása egy megadott irány — pl. (Y) felé fokozatosan növelhető vagy csökkenthető legyen, amit egyik mód szerint úgy érünk el, hogy az (A) pozitív szénrúdat a negatív (B) szénrúd tengelye körül, vagy pedig a (B) szénrúdat az (A) szénrúd tengelye körül forgathatóan rendezzük el. Az utóbbi mód célszerűtlennek látszik, mivel a pozitív szénrúd krátere ez esetben folyton változnék. Ha az (A) szénrúdat a fönti értelemben a (B) szénrúd tengelye körül forgatjuk, az előbbinek krátere az (Y) iránytól lassanként elfordul és az ezen irány felé terjedő fénysugarak fokozatosan kevesbednek, míg az (A) szénrúdnak egy fél fordulata után elérik a minimumot. (2. ábra). Megjegyzendő, hogy a világításnak e minimuma a maximumhoz viszonyítva igen gyönge úgy, hogy ekkor az (Y) irány felé jutó világítás gyakorlatilag számba sem vehető. A 3. és 4. ábra oldalnézetben, illetőleg részletrajzban példa gyanánt egy készüléket mutat, melynek segélyével ívlámpák világító hatásának egy megadott irány felé való módosítása, illetőleg változtatása foganatosítható. A fölső (A) szén e készüléknél excentrikusan van a (G) fogastárcsa lapjához erősítve, mely tárcsa a (D) végtelen csavar közvetítésével kézzel vagy bármely más alkalmas módon forgásba hozható. A berendezésnek egy másik foganatosítási alakja a kitűzött cél elérésére abban áll, hogy a két szénrúdnak egymással szemben elfoglalt viszonylagos állása nem változtatható, hanem azok együttesen forgathatók egy az egyik vagy másik szénrúd tengelyével párhuzamos, illetőleg ezzel egy-i beeső tengely körül. Ez igen egyszerűen foganatosítható azáltal, ha a két szénrúdat együttesen olyan foglalatba ágyazzuk, mely tetszőleges, megfelelő eszközök segélyével forgásba hozható. Az 5. és 6. ábrán sematikus rajzban példa gyanánt egy erre a célra szerkesztett készülék van bemutatva. Megjegyzendő, hogy a készüléknek bemutatott rajzánál csakis azon részek vannak föltüntetve, melyek a találmány tárgyával összefüggésben állanak, azonban pl. azon alkatrészek, melyek a szénrúdak végeinek a fényív létesítéséhez szükséges egymástól állandó távolságban való tartására vannak hivatva, a rajzon föltüntetve nincsenek. A két (A, B) szénrúd az említett ábrák szerint egy (E) foglalatba van szerelve, míg az utóbbi viszont az (F) foglalathoz van — célszerűen (e) csavarorsó közvetítésével — erősítve. Az (F) foglalat (f, f) csapjai révén függélyes tengely körül lengéseket végezhet. Ha az (F) foglalatot forgatjuk, azáltal a fénysugár-nyalábok irányát vízszintes síkban tetszőlegesen irányíthatjuk. Ha viszont az (e) csavarorsó segélyével az (E) foglalatot hozzuk az (F) foglalatban forgásba, akkor a fénysúgár-nyalábok irányát függély síkban változtathatjuk tetszőlegesen. Ha most már a két forgási irányt egymással kombinációba hozzuk, akkor — mint könnyen belátható — a fénysugarakat bármely irány felé vetíthetjük s egyszersmind a fényhatás intenzitását is bármely irány felé változtathatjuk, Az elmondottakból kitűnik, hogy az utóbb ismertetett készüléknél nem okvetlenül szükséges a két (E) és (F) foglalat segélyével létesíthető kettős irányú mozgás, hanem az utóbbi vagy egyik, vagy másik irányra is szorítkozhatik, valamint az is könnyen belátható, hogy ily elrendezés mellett még ugyanazon tengelyvonalban elrendezett szénrúdak segélyével is elérhető valamely adott irány felé a világítás intenzitásának bizonyos fokú változtatása. Könnyen belátható, hogy akár az első elrendezés szerint az egyik, akár a második elrendezés értelmében mindkét szén-