37793. lajstromszámú szabadalom • Szerkezet postazsákok zárására
jon, amikor is a (10) rugónak (11) vége a (4) fej alatt levő (3) horonyba csappan. Az övet már most nem lehet kinyitni, mivel kívülről a (10) rugónak (11) végét visszaszorítani, vagyis a (4) fejet befogadó áttörést szabaddá tenni lehetetlen. Ha tehát a zsákot ki akarjuk nyitni, <az ólomzárnak zsinegét át kell vágni. Az ólomzár eltávolítása után a (9) lemezt az (5) lemezhez képest annyira fölfelé csúsztathatjuk, hogy ezen két lemez egymásból kikapcsolódik és így az öv szétnyitható. Hogy a (9) lemezt, mely ekkor az övnek másik végé vél még összefügg, az övtől szabaddá tegyük, elegendő azt a (2) kampó körül annyira elforgatni, hogy a (10) rúgónak (11) vége a (3) horonyból kihúzódjék és a (2) kampó szárának másik oldallapjával jusson átellenbe. Ezután már a (9) lemezt könnyű szerrel levehetjük. A (12) áttörés és a (2) kampó a rajzban négyszögletes alakban vannak föltüntetve; magától értetődik azonban, hogy ezen részeknek bármilyen más, pld. kör alakjuk is lehet. A (9) lemez karimája alá előnyösen egy címlemezt illesztünk, mely a 2. ábrában föltüntetett módon a föladási és rendeltetési állomás nevét mutatja. Az övnek illetéktelen kinyitás ellenében való biztosítására előnyösen a 6. ábrában egy foganatosítási alakjában föltüntetett ólomzárt alkalmazzuk, mely két, a (17) zsineg által egymással összekötött (18) és (19) fejből áll. Ezen két fej akként van készítve, hogy azok egymással összekapcsolhatók és összekapcsolásuk megkönnyítése végett a (20), ill. (21) foggal vannak ellátva, mely a (22), ill. (23) mélyítésbe illeszkedik. Ha a (17) zsinegnek a (24) horonyon és a (19) fejnek megfelelő furatán átfűzése után a (18) fejet a (19) fejbe illesztjük és az így összekapcsolt fejeket összesajtoljuk, akkor a zsineg szorosan fogva tartatik és többé nem tehető szabaddá, hacsak az ólomzárt le nem vágjuk. A (17) zsineg helyett a 7. ábrában föltüntetett módon a (18) és (19) fejekkel összekötött (25) fémpántot is alkalmazhatjuk. Az imént leírt ólomzárnak előnye az általában használatos, egyetlen részből álló ólomzárakkal szemben abban áll, hogy a zárás sokkal gyorsabban és minden különös figyelem nélkül foganatosítható, föltéve, hogy a zsinegeket már előzetesen helyesén befűztük. Azonkívül a két fej "az összesajtolásnál mintegy egymásba hatol, minek következtében a zárás igen biztos. Ezen zárt az eddig rendesen használt anyagból készíthetjük, élőnyösebb azonban azt keményebb anyagból előállítani. Ez utóbbi esetben a két fej összesajtolásához egyszerű kézi fogó "helyett lábítóval működtetendő sajtolót alkalmazzuk. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Szerkezet postazsákok zárására, jellemezve egy postazsák köré csatolandó, összecsatolt állapotban egy külön (9) záró lemeznek kívülről hozzáférhetetlen retesze segélyével biztosított (1) öv, valamint egy a (9) zárólemez és az (1) öv közötti kapcsolatnak illetéktelen fölbontását megakadályozó ólomzár által. 2. Az 1. alatt igényelt szerkezetnek egy foganatosítási alakja, jellemezve egy, egyik végén egy (2) kampóval, másik végén pedig egy áttört (6 7) vezetékkel ellátott (1) öv által, melynek kampója a (9) záró lemezben kívülről hozzáférhetet. len retesz segélyével akként rögzíttetik, hogy a kampó a záró lemezből csak ennek elforgatása után húzható ki, míg a záró lemeznek elforgatását ennek az öv (6 7) vezetékébe beillesztett és ebben egy ólomzárral biztosított sarka akadályozza meg. 3. Az 1. és 2. alatt igényelt szerkezetnek egy foganatosítási alakja, jellemezve egy egységes testté sajtolandó két külön (18 19) fejrészből álló ólomzár által, melynek fejrészei egymáshoz sajtolandó oldalukon előnyösen kiszögelésekkel és mélyítésekkel vannak ellátva. (1 lajzlap melléklettel.) PAIXAB >*3ZVÉNVTARMSAO NYMIOÁM BUDAPESTEN.