37745. lajstromszámú szabadalom • Önműködő vasúti kocsikapcsolás
Ha már most a kapcsolást szétkapcsolni akarjuk, akkor a (6) rudak egyikét addig húzzuk kifelé a (9) rúgó hatása ellenében, míg a (7) bevágás a horoggal átellenbe nem jut, amikor is (11) kengyel önsúlyánál fogva leesik 6S cl (10) kivágást elzárja, mire a (8) fal a (11) kengyel külső oldalához szorul; az ütközők ezután egymástól távolódnak és a kapcsolás kioldódik (1. ábra). A (8) falnak a (4) horog oldalára gyakorolt nyomása elősegíti ezen horgoknak a kikapcsolt helyzetben való megmaradását. A horog azonban rázkódtatások folytán mégis elforoghat a normális helyzetből és a bekapcsoláshoz meg nem felelő helyzetbe juthat. Ennek elkerülése céljából a (2) kapcsoló kengyeleknek mindegyike egy-egy (14) harántcsappal bír, mely a horog (15) orrának pályájában fekszik és így megaka-, dályozza a (4) horognak önmagából valóelforgását, hacsak a (14) harántcsap a bekapcsolás eszközlése céljából a szemben lévő kocsi (2) kengyele által a (15) orr pályájából előbb ki nem emeltetik. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Önműködő vasúti kocsikapcsolás, amelynél az ütköző fej korongalakú kapcsoló horgot, rögzítő rudat és kapcsoló kengyelt hord, jellemezve egy, a kapcsoló horgon elrendezett, csapó módjára működő (11) kengyel által, mely a rögzítő rúd segélyével önműködően megemeltetik úgy, hogy ezen rúd a kapcsoló horgot bekapcsolt helyzetében rögzíti, míg ezen rúdnak részbeni visszahúzásánál a (11) kengyel a rögzítő rudat kikapcsolt helyzetében tartja a kapcsolás fölbontása céljából. 2. Az 1. alatt igényelt kapcsolásnál egy, a kapcsoló kengyelen elrendezett (14) harántcsap, mely a szétkapcsolt kapcsoló horog (15) orrának pályájában fekszik, hogy a kapcsoló horog- véletlenül oly helyzetbe ne juthasson, melyben az összekapcsolás nem lehetséges. (2 rajzlap melléklettel.) PALLAS .A«VT|IIT(M&BÍO HLOHSIJ. ' ULL.PÍSTB.