37650. lajstromszámú szabadalom • Önműködően szabályozott porszívógép
alakú (A) szűrőfejjel közlekedik, mely (B) szűrőpárnával burkolt fémvázból áll, melyen át a levegő átszűrődik. Ez a vattából vagy efféléből álló párna valamely antiszeptikus vagy illatosító szerrel lehet itatva. Az (A) szűrőféj egy légmentesen elzárt (D) szekrényben foglal helyet, mely utóbbi az (1) fújtató fölső lapján könnyen eltávolíthatóan van elrendezve. A (D) szekrény belseje egy hajlékony (o) szívócsővel és az ehhhez csatlakozó (ol) szívófejjel (mely ismeretes módon a tisztítandó tárgyakra helyezendő) közlekedik. Üzemközben a fújtatok működése az (A) szívófejben légritkítást idéz elő, mely a (B) szűrőpárnán keresztül a (D) szekrényre és onnan az (o) csövön át az (ol) szívófejre vitetik át. A fölszívott, porral telített levegő kénytelen áthatolni a (B) szűrőpárnán, ahol öszszes portartalmától megszabadul és teljesen tisztán jut be az (A) szűrőfejbe, és onnan a fúj tatókba. Innen beszoríttatik az (1) térbe és (q) nyíláson át a mótor fölületére, melyet eltávozása előtt lehűt. Ha a (B) párnát valamely antiszeptikus vagy aromatikus szerrel impregnáljuk, fertőtlenített vagy illatosított levegőt kapunk a megtisztított helyiségben. A forgási sebességnek és ebből kifolyólag a szívóhatásnak a tisztítandó anyag ellenállásához mért önműködő szabályozására a következő berendezés szolgál. A (C) szekrény belsejében egy kis (r) fújtató van elrendezve, mely közlekedésben áll a (k) szívótérrel úgy, hogy ez utóbbiban az (1 2 3 4) fújtatok által előidézett légritkítást ezt az (r) fújtatót is befolyásolja, melynek mozgékony szárnyán (tl) beállítócsavarral ellátott nyomáskiegyenlítő (t) szelep van elrendezve. Az (r) fújtató mozgékony szárnya továbbá egy drót segélyével össze van kötve az (R) reosztát kapcsoló emelőjével, mely viszont (S) tekercsrugóval függ össze. Ez a rúgó nyugalmi állapotában az (f) fújtatót nyitott helyzetben, a reosztát kapcsoló karját pedig a 2-dik vagy 3-dik kontaktusszögön tartja, úgy az elektromos áram zárásakor a mótor lassan megindul. Az üzem megindításakor a tisztítandó tárgy által az áthaladó légárammal szemben kifejtett ellenállás növeli a légritkítást a (k) térben és az (r) fújtatóban úgy, hogy ennek mozgékony szárnya záródik, az (S) rúgó megnyúlik, és a reosztát kapcsolókarja a kontaktusszögek fölött elmozogván, fokozatosan kikapcsolja az ellenállásokat, minek következtében a mótor forgási sebessége növekedik. Az eredmény az, hogy minél nagyobb ellenállást fejt ki a tisztítandó tárgy az átáramló levegővel szemben (amikor termeszetesen hatályosabb tisztítást is igényel), annál inkább záródik az (r) fújtató, ami gyorsítja a mótor forgását és növeli a szívóhatást, ill. légritkítást. Ha az (r) fújtató majdnem egészen záródott, a reosztát emelőkarja az utolsó kontaktusszöghöz ér, mely a mótor legnagyobb sebességének felel meg. Ha a légáram ellenében kifejtett ellenállás még növekednék, ami a fújtató teljes záródását idézné elő, akkor a (tl) ütköző csavar a fújtató belső falához ér, minek következtében a (t) szelep nyílik, a külső levegő behatol a (k) térbe, mire a mozgékony szárny a rúgó hatása alatt visszaleng, aztán ismét záródik és így tovább, míg néhány ide-oda lengés után az egyensúly helyreáll, és a mótor megtartja maximális sebességét. A (C) szekrényt célszerűen görgőkkel támasztjuk alá, ami lehetővé teszi annak könnyű továbbítását, aszerint, amint azt a munka menete megkívánja. A (D) szekrény úgy van elrendezve, hogy könnyen eltávolítható legyen a (C) szekrényből, ami időnként a fölgyülemlő por kiürítése céljából szükséges. Ez a szekrény egy (Dl) fedővel van légmentesen elzárva; ezen át történik az (A) szűrő behelyezése, valamint időnként a por eltávolítása. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Önműködően szabályozott porszívó gép, jellemezve azáltal, hogy szabályozó szerkezete egyrészt a szívótérrel, másrészt