37420. lajstromszámú szabadalom • Eljárás kálium bikarbonátjainak előállítására
rávertek, hogy így a víz egyenletesen oszoljék el, s az így telített gázokat vezették hozzá az átalakítandó monokarbonáthoz. Az idevonatkozó szabadalmi leírás szerint a gőzkeverék gázainak hőmérséklete 70° kell hogy legyen, hogy a vízgőz összesűrűsödése elkerültessék. A föltaláló már most különös kísérletek segélyével megállapította, hogy a száraz monokarbonát a 70°-os hőmérsékletnél nem bír többé azzal a képességgel, hogy normális nyomás mellett a fönt leírt égési, gáz- és vízgőzkeverékből C02-t és H2 0-t j nyeljen el; mert ezen hőfok sokkal közelebb fekszik a bikarbonát bomlási hőmérsékletéhez, minthogy valamely reakció létre jöhetne. Ezen kísérletek további folyamán azonban az is kitűnik, hogy ennek dacára a reakció előidézhető, ha a gáz- és gőzkeverék összenyomott állapotában hat a monokarbonátra. Az összenyomás nagysága természetesen az illető hőfoknak felel meg, mert hiszen a nitrogén által megritkított széndioxyd és vízgőz parciális nyomásának fölül kell múlnia a bikarbonát bomlási feszültségét ezen hőmérsékletnél. Ezen reakció sikerüléséhez azonban a gázkeverékben jelenlevő nitrogén is hozzájárul; mert ha tiszta C02 -f- HaO-t akarnánk összenyomni, nagyon könnyen megtörténhetnék, hogy a nyomásnagyobbítás következtében a vízgőz időelőtt összesűrűsödne. Ennélfogva érdekünkben áll egy közömbös gáznak, mint a jelen esetben a nitrogénnek jelenléte, hogy az a vízgőzt minden körülmények között föloldva tartsa. Ez az elv tehát a szénsavgyártásban a következő módon nyerhet gyakorlati alkalmazást : Hosszú, szűk, vízszintesen fekvő csőben annyi monokarbonát-por van, hogy a cső, keresztmetszetének körübelül a feléig meg van töltve. A keresztmetszet másik fele nyitva marad, hogy keresztül áramolhassanak a C03 tartalmú égési gázok, melyekhez a C02 tartalommal egyenlő menynyiségű molekulát tartalmazó vízgőzt keverünk. A reakció tehát a csőben megy végbe. Míg azonban az eddigi eljárásoknál az volt az alapelv, hogy a szénsav elnyelését normális, légköri nyomás mellett alacsony hőmérsékletnél, az újbóli leválasztást pedig magas hőmérsékletnél eszközöltük, tehát hogy állandó nyomás mellett a hőfokot változtattuk : addig a jelen eljárásnál fordítva járunk el, ugyanis állandó hőmérséklet mellett a nyomást változtatjuk. A csövekben levő karbonátport nevezetesen kiviilrőli fűtés által állandóan azon a hőfokon tartjuk, amelynél a bikarbonát fölbomlik. Midőn tehát most a COa tartalmú gáz- és gőzkeverék megfelelő magas nyomás mellett, a monokarbonáttal érintkezésbe jut, a fönt kifejtett elv szerint, a magas hőmérséklet dacára, bikarbonátnak kell keletkeznie; ha azonban most a nyomást megszüntetjük, rögtön végbe megy a fölbomlás, amennyiben COj -f- H2 0 illan el. Az utóbbit sűrítés és szárítás által távolítjuk el és a visszamaradó C03 -t nyomásnak vetve alá csöppfolyósítjuk. Az elnyelést tehát a nyomás emelésével, az újbóli leválást pedig a nyomás megszüntetésével eszközöljük. A nyomásváltoztatás állandó hőfok mellett azért előnyösebb, mint a hőmérséklet, megváltoztatása állandó légköri nyomás mellett, mert az előbbi sokkal kényelmesebben végrehajtható; ugyanis a szárazpor nehezen hevíthető föl és hűthető le, míg ellenben a nyomás könnyen változtatható. Ezen úton az égési gázoknak körülbelül 75%-át mint C02 -t vonhatjuk el. Labbit ajánl egy eljárást bikarbonátok előállítására, mely némely külsőségben hasonlít a jelen eljáráshoz. 0 a szódának szénsavval való kezelését egy erős, vasból készült kamrában eszközli, hogy az elnyelési folyamatot kedvezőbbé tegye. Ezen eljárásnál azonban a nyomásnak csak gyorsító hatása jön tekintetbe, mert midőn Labbit normális hőmérsékletnél dolgozik, a reakció nyomás nélkül is végbe megy, ha ugyan lassabban is. Ha azonban olyan hőmérsékletnél akarunk dolgozni, mely a bikarbonát bomlási feszültségének felel meg, akkor egyáltalán nem boldogulhatunk többé normális nyomással, hanem föltétlenül magasabb nyomással kell dolgoznunk, hogy a bomlási feszültséget legyőzzük. Ezen esetben tehát
