37191. lajstromszámú szabadalom • Berendezés egész iskolapadok beállítására
- 2 — lek vannak fölerősítve, mely (cl) és (e) hüvelyek útján az egyes padok egy hosszú, sima (f) gerendára vannak fölfűzve. Az (f) gerendának sem eresztéke, sem eresztékágya nincs, az egyes padokat pedig az (e) kengyelek segélyével az (f) gerenda tetszőleges pontjain, egymástól tetszőleges távolságban lehet rögzíteni. Ebből a célból az (e) kengyel (h) csavarja szorítócsavar gyanánt ván kiképezve (4. ábra), vagy pedig egy külön (i) szorítócsavar van alkalmazva (1. a 4. ábrán pontozva), melynek segélyével az (e) kengyelt és evvel a padot is az (f) gerendán rögzíteni lehet. Természetes, hogy az első padot — mint az a rajzon látható — a gerenda végén a (g) csavar segélyével mereven is föl lehet erősíteni, minthogy ezt a padot a gerendához viszonyítva beállítani soha sem kell. Hogy a padoknak a gerenda mentén történő beállítását pontosan és könnyen végezhessük, az 5. és 6. ábrán látható berendezéshez folyamodhatunk, nevezetesen az (f) gerendán egy (j) fogasrudat alkalmazhatunk, melybe a (cl) hüvelyben forgathatóan ágyazott (k) fogaskerék fogódzik. Ennek tengelye a (cl) hüvelyből kinyúlik és négyoldalú (1) hasáb gyanánt van kiképezve úgy, hogy a (k) fogaskereket az erre a hasábra fölhúzott kulcs segélyével forgathatjuk, mikor a (cl) hüvely, illetve evvel együtt a pad is az (f) gerenda mentén elfog tolódni. Berendezésemnek a 7. ábrán látható foganatosítási alakjánál a padokat összekötő gerenda egész hosszán meg van osztva és a két (fl f2) része egymáson eltolható. Ennek az a célja, hogy mikor a padok a legkisebb távolságban vannak, a gerenda vége ne nyúljon ki az utolsó pad alól, de akkor se legyen rövid, mikor a padokat távolítjuk egymástól, minthogy ekkor a gerenda meghosszabbodhatik. Ebből a célból a gerenda egyik (fl) része a (gl gl) csavarok segélyével az első padhoz, másik (f2) része pedig a (g2 g2) csavarok segélyével az utolsó padhoz van mereven kapcsolva. Mikor a padokat távolítjuk egymástól, a gerenda két (fl f2) részének eltolódása következtében megfelelően meghosszabbodik, ellenkező esetben pedig megrövidül, lényegében véve azonban a beállítás ugyanúgy történik, mint az előbb leírt foganatosítási alaknál. Lehet végül — ha a padokat egyszer s mindenkorra a kellő helyzetben rögzítjük a gerendán — a padokat a gerendával mereven is kapcsolni, mely esetben a (c) és (e) hüvelyek természetesen egészen elmaradnak. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Berendezés egész iskolapadsorok beállítására, jellemezve a padsor egész koszszán végignyúló egyetlen sima gerenda által, melyen az egyes padokat két-két, a padokon mereven fölerősített hüvely segélyével egymás mögött fölhúzzuk és az egyik hüvely megszorításával szorítócsavar segélyével egymástól a kellő távolságban rögzítjük. 2. Az 1. alatt védett berendezés egy foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy az átmenő gerenda egész hosszán meg van osztva és az egyik része a legelső paddal, a másik része a legutolsó paddal mereven van összekötve, oly célból, hogy a gerendát meghosszabbíthassuk és megrövidíthessük. 3. Az 1. és 2. alatt védett berendezés egy foganatosítási alakja, jellemezve a gerendán megerősített fogasrúd és egy a padon megerősített hüvelyben, kívülről négyoldalú hasáb segélyével forgathatóan ágyazott, a fogasrúdba fogódzó fogaskerék által, melynek forgatásával a padot a gerendán eltolhatjuk. 4. Az 1. alatt védett berendezés egy foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy az egymástól állandó, meg nem változtatandó távolságban elhelyezett padok a gerendával mereven vannak kapcsolva, hogy a padokon alkalmazott hüvelyek fölöslegessé váljanak. (2 rajzlap melléklettel.) »AIXAP RÉSZVÉNY TAR6ASÁG NYOMDÁJA BUDAPESTEN.