37138. lajstromszámú szabadalom • Tűzifaaprító gép
— 2 — téve, vagy pedig a rajzban feltüntetett helyen fölemelt vagy elforgatott helyzetben van rögzítve. Az (e), valamint a (c) tengelyeknek az (a) tengelyről való hajtását szíjáttétel helyett fogaskerék-, lánc- vagy más áttétellel is eszközölhetjük. Az (e), valamint a (c) tengelyeknek azaz a balta és a fürész tetszőleges időben és egymástól függetlenül való indítására és megállítására ismert módon szíjáttételnél laza és ékelt szíjdobokat és szíjátállító szerkezetet, lánc- vagy fogaskerékáttételnél pedig megfelelő tengelykötést alkalmazunk az (e) és (c) vagy az (a) tengelyen. A kocsi továbbítását ugyancsak a mótor eszközölheti olyképen, hogy (a) tengelye az önjáró lokomobilokhoz hasonlóan a kocsi hátsó tengelyét hajtja. Ez, mint ismeretes, a rajzban nincs föltüntetve. Természetes azonban, hogy a kocsi pl. lovak által is továbbítható. Ha a kocsi a mótor által hajtva, mint önjáró van kivivé, akkor irányíthatása céljából az elülső kerekek tengelyéhez az önjáróknál szokásos módon kétoldalt a (v) húzó kötél vagy láne két vége van leerősítve, mely az (y) keréken fut át. Ezen (y) kereket a (z) kormánykerékkel vagy közvetlenül mozgatjuk, amikor is a kormánykerék az (y) kerék tengelyére van ékelve vagy pedig lánc vagy más áttétellel mozgatjuk az (y) kereket a (z) kormánykerékkel, mely esetben a kormánykerék a kocsi oly helyén lehet elrendezve, hogy a kocsiülésről kényelmesen mozgatható. Végül még megemlítendő, hogy mivel a fürész a kocsi egyik, a balta pedig másik végén van, a kocsin még egy a rajzon föl nem tüntetett, de könnyen oda képzelhető lejtős csatorna lehet alkalmazva, melyben a fürész által fölvágott fa a kocsi másik végéhez vagyis a baltához csúszik és hogy a kocsihoz esetleg elevátor is kapcsolható, melyet ugyancsak a mótor legcélszerűbben a balta tengelyéről hajt, mely a fölaprított fát az ennek elszállítására szolgáló kocsira, vagy faraktárba szállítja. Ezen elevátor, mint könnyT en elképzelhető, szintén nincs a rajzban föltüntetve. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Tüzifaaprító gép, azáltal jellemezve, hogy a tűzifa fölaprításához szükséges fürész és balta, valamint az azokat megfelelő áttétellel hajtó mótor az áttételekkel együtt, továbbá a fürésztől a baltához vezető csatorna és egy a mótor által, célszerűen a balta tengelyéről hajtott elevátor egy kocsira van szerelve, mely esetleg a mótor által hajtva vagy más ismert módon egyik helyről a másikra továbbítható. 2. Az 1. alatt igényelt faaprítógépnél alkalmazott baltaszerkezet egy kiviteli alakja, azáltal jellemezve, hogy a vízszintes tengely körül forgatható baltanyél végén egy fölfelé görbülő ívrész van alkalmazva, mely egy, a mótor által hajtott tengely forgattyújának csapja alá nyúlik úgy, hogy ezen forgattyú alsó helyzetében a baltanyél ívrészét lenyomja s az által a baltát megemeli, az ívrészről lecsúszva pedig a baltanyelet szabadon ereszti úgy, hogy a balta saját súlya és rúgóhatása alatt leesik, ahol is egy, üzemkor a balta alatt a földön álló tőkén egy ütköző van alkalmazva, mely a balta lefelé való mozgását határolja és a gépet rázkódtatástól megóvja. < 1 rajzlap melléklettel.) "<JIAS RÉSZVÉNY TÁR6ASAC. NYOMDÁJA BUDAPESTEN