36715. lajstromszámú szabadalom • Eljárás a hajó mozgásával szemben föllépő víz-ellenállás csökkentésére
— 2 — kevésbé végignyúló egy vagy két csövet alkalmazunk, melyek mindkét oldalukon egy vagy két finom nyílássorral vannak ellátva. A nyílások és a perforálás nagysága és száma előnyösen úgy választatik, hogy a levegő legnagyobb mennyiségben a hajó orránál lép ki, mely részen a súrlódás a legnagyobb. A használt levegő szivattyúk által vehető a kondenzátorból, vagy pedig közvetlenül a légkörből nyerhető. Levegő helyett belső égő vagy explóziós gépek kiáramló gázai is használhatók, még pedig vagy egymagukban, vagy levegővel keverve, A mellékelt rajzokban: 1. ábra a hajótörzs hosszmetszetét mutatja a levegőnek a vízszín alá való sajtolására szolgáló berendezéssel; a 2. ábra az 1. ábra 2—2 vonala szerint vett metszetet nagyobb léptékben mutatja, a 3. áera az 1. ábra 3—3 vonala szerint vett metszetet ábrázolja, szintén nagyobb léptékben. (a) jelzi a hajótörzset, (b) a benne elrendezett légszivattyút, (c) két vezetéket jelez, melyek a légszivattyúból indulnak ki és általa sűrített levegővel láttatnak el. A (c) csővezeték a hajó alján nyúlik végig és félköralakú, oldalsó (e) nyúlványokkal bíró lemez alakjában van kiképezve, mely (e) nyúlványok útján az (f) lemezre erősíthető, ami által egy zárt csövet képez. Az (f) lemez a (g g) nyílásokkal van ellátva, melyek a cső belsejét a hajó külsejével hozzák összeköttetésbe. A (d) cső arra szolgál, hogy a hajó orrához szolgáltasson sűrített levegőt, mely czélból a hajó előrészén a (c) csővel pár- j huzamosan végignyúlik. A hajóorron körül- i belül a víz színéig halad fölfelé, mint az az 1. ábrán (h)-val van jelezve és a hajótörzsre erősített (i i) oldallemezek által helyzetében megtartatik. A hajótörzsben és a légcsőben levő lyukakba (j) csőtoklatok vannak erősítve. Mindebből világos, hogy ha a (b) szivattyú működésben van, a levegő a (c) és (d) csöveken át kinyomatik, mi mellett a (c) csőben levő levegő a (g, g) nyílásökon át a víz színe alatt buborékok alakjában lép ki, melyek a hajó fölületét súrolják, és azzal többé-kevésbbé érintkezésben maradnak; a (d) csövön kinyomott levegő a (j) csőtoldotokon át a hajó orránál lép ki és ugyanazon hatással bír, mint a (g) nyílásokon át kilépő levegő. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Eljárás a hajó mozgásával szemben föllépő vízellenállás csökkentésére, jellemezve az által, hogy a vizet, melyben a hajó mozog, levegő vagy más alkalmas gázzal keverjük. 2. Berendezés hajóknál vagy más vízi járműveknél a víz és a benne mozgó hajó vagy egyéb vízi jármű között lég- vagy gázréteg létesítésére, jellemezve a hajó belsejében elrendezett (b) légszivattyú és a légszivattyútól kiinduló (c) csövek által, melyek oldalsó (e) nyúlványokkal ellátott görbített lemezek alakjában vannakkiképezve, úgy hogy az (e) nyúlványoknak az (f) lemezekre való erősítése után azokkal együtt zárt csövet képeznek. 3. Berendezés hajóknál vagy más vízi járműveknél a víz és a benne mozgó hajó vagy egyéb vízi jármű között lég- vagy gázréteg létesítésére, jellemezve a hajó víz alatt levő részében elrendezett, nyílásokkal ellátott (f) lemezek által, melyeknek nyílásain át a levegő vagy gáz a hajó és víz közzé kiszoríttatik. 4. Berendezés hajóknál vagy más vizi járműveknél a víz és a benne mozgó hajó vagy egyéb vízi jármű között lég- vagy gázréteg létesítésére, jellemezve a légszivattyútól kiinduló a hajón végig és a hajó orrán fölfelé haladó (d) cső által, mely a hajó orrához vezeti a sűrített levegőt vagy gázt, mely azután a (d) cső és a hajóorr nyílásaiba illesztett (j) csőtoldatokon keresztül kinyomatik. (1 rajzlap melléklettel.) PMi» SÍSZVÉ'Wf TÁRSASÁG UYOUOÁJA BUOAPESTEM