36702. lajstromszámú szabadalom • Berendezés az elváló mozgást a fészekkeretre átvivő részek helyes összeillesztésének biztosítására a visszaszökésben önműködően szabályozott visszaszökő csővel bíró lövegeknél

- 2 — bármily tetszőleges, a találmány lényegétől független módon a fölső (a) lövegtalpban fekvő, csőalakú (b) tengelyre vitetik át, mely a (c) fogassegment segélyével a (d) fogas­kereket forgatja. A jelen találmány szerint már most a (c) fogassegment a fölső löveg­talpnak csukló körül lecsappantható vagy teljesen levehető (e) homloklemezében van ágyazva és a nem körharántmetszetű pl. szögletes (f) csappal van a (b) tengelynek megfelelő alakú üregébe kihúzhatóan be­illesztve, úgy hogy az (f) csap csakis bizo­nyos meghatározott helyzetben tolható be a (b) tengelybe. A (d) fogaskerék a fékszerkezet (g) du­gattyúrúdjával azáltal van összekötve, hogy a (d) kerék az (e) homloklemezben forgat­ható (h) süvegre van erősítve, mely a du­gattyúrúdnak fejével az asymmetrikus (i) ék segélyével akként van összekötve, hogy az (i) ék csakis akkor illeszthető be, ha a du­gattyúrúd feje és a (d) fogaskerék egymás­hoz helyes viszonylagos helyzetben vannak. Az (i) éknek kihúzása után az (e) hom- ' loklemezt lecsappanthatjuk, a mikor is az (f) C3ap azon nagy sugár következtében, mellyel a homloklemeznek csuklója körül kileng, a (b) tengelyből kihúzódhatik. Ekkor az összes részekhez és a fölső lövegtalp belsejéhez hozzáférhetünk. Ha most a hom­loklemezt ismét fölcsappantjuk, az (f) csap csak akkor illeszthető be a (b) tengelybe, ha pontosan ugyanazon helyzetet foglalja el, mint a (b) tengelyből való kihúzás előtt. Ha tehát a (d) fogaskerék a homloklemez lecsappantott helyzeténél el is forog, ebből zavaró befolyás nem keletkezhetik, mivel a homloklemezt mindaddig nem lehet zárni, míg a fogaskerekeket nem forgatjuk vissza eredeti helyzetükbe. Ép így nem lehet a du­gattyúrúdat (d) fogaskerékkel 180°-kal el­forgatottan összekötni, mivel ezt az (i) ék teszi lehetetlenné. A 4. ábrában föltüntetett foganatosítási alaknál a mozgás a (b) tengelyről a (g) du­gattyúrúdra azáltal vitetik át, hogy a (h) süvegre a (k) gyűrű van erősítve, melyet az (1) hajtórúd működtet; ez utóbbi a fölső lövegtalpnak (e) homloklemezében van ágyazva ós az asymmetrikus (m) csappal a (b) tengelyen elrendezett (n) emeltyűnek megfelelő alakú nyílásába van beakasztva. Hasonló elrendezés van az 5. ábrában is föltüntetve, csakhogy itt ismét a (d) fogas­kerék van alkalmazva, melyre a (b) tengely mozgása az (n) kar és a homloklemezen ágyazott (o) fogasrúd segélyével vitetik át. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Berendezés az eleváló mozgást a fékszer­kezetre átvivő részek helyes összeillesz­tésének biztosítására a visszaszökésben önműködően szabályozott visszaszökő­csővel bíró lövegeknél, jellemezve azál­tal, hogy az eleváló mozgást a féknek szabályozó készülékére átvivő, a fölső lövegtalpnak homloklemezében megerő­sített közegek a homloklemeznek nyitá­sánál a fölső lövegtalpban megmaradó közegekkel akként vannak nem körha­rántmetszetű vagy symmetrikus össze­kötő részek segélyével összekapcsolva, hogy azok a homloklemez zárásánál csak akkor illeszthetők vissza, ha azok a fölső lövegtalpban megmaradt közegekhez ké­pest a helyes viszonylagos helyzetben vannak. 2. Az 1. alatt igényelt berendezésnek egy foganatosítási alakja, jellemezve azáltal, hogy a fölső lövegtalp homloklemezén egy fogaskerék vagy gyűrű van ágyazva, mely a fék dugattyúrúdjával asymmet­rikus ék segélyével csakis bizonyos meg­határozott helyzetben köthető össze és melyre a lövegcső eleválása folytán for­gatott tengelynek mozgása egy szintén a homloklemezen ágyazott közbenső rész segélyével vitetik át, mely utóbbi a ten­gellyel vagy egy a tengelyen elrendezett karral egy asymmetrikus csap segélyé­vel van összekapcsolva. (1 rajzlap melléklettel.) -AÍ.LA8 NYOMDÁJA BUDAPESTEN-

Next

/
Oldalképek
Tartalom