36625. lajstromszámú szabadalom • Elektromos fordító kapcsoló pillanatkapcsolással
— 2 — akkor a (c) fogantyút elforgatjuk, úgy hogy a kapcsoló emelőben vezetett (k) golyók a (g) korong emelkedő fölületein fölfelé csúsznak, mialatt ezek természetesen az (f) kapcsoló emelő (v) kivágásaiban fölemelkednek, és az (i) tárcsát is fölemelik, az (n) rúgót megfeszítve. Mihelyt a golyók a fogak legmagasabb pontjait elérték, a rúgó hatása alatt önműködően tovagördülnek, és ezáltal az (f) emelőt is megfelelő gyorsasággal magukkal ragadják, úgy hogy az áramkör nyitása pillanatnyi és majdnem szikranélküli lesz. Az áramkör zárásánál ugyanez a folyamat ismétlődik. Természetesen tetszés szerint több golyót és többszörös kapcsoló emelőt is alkalmazhatunk. Ezen kapcsolónak különös előnyeként fölemlítendő, hogy pillanatnyi és szikranélküli átkapcsolás mellett csak egyetlen rúgóra van szükség. Ez a szerkezet mindenféle áramkapcsolóra, mint pl. kikapcsolóra, átkapcsolóra, váltókapcsolóra, egy vagy több pólusú kapcsolóra, pólusváltóra, és effélékre alkalmazható. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Elektromos fordító kapcsoló pillanatkapcsolással, azáltal jellemezve, hogy egy fogszerű bevágásokkal ellátott (g) korong és egy (n) rúgó által ezen korong felé nyomott (f) kapcsoló emelő között ez utóbbinak (v) kivágásaiban vezetett golyók vannak elrendezve. 2. Az 1. pontban igényelt kapcsolónak szerkezeti megoldása, az által jellemezve, hogy a kapcsoló emelő lenyomására használt rúgó egyszersmind a fogantyúnak a (q, s) zárószerkezet segélyével való üres elforgatásához is szolgál. (I rajzlap melléklettel.) PALLAS HtgZVÉNY TÁRSASÁG NYOMCNÜA BU^APESTCN