36514. lajstromszámú szabadalom • Sűrített gázzal táplált hajtómű vasúti jelzőkhöz
A kis hengerbe áramló sűrített gáz a dugattyút lenyomja és a jelzőkart szabadra állítja. Ezenközben a kis dugattyúval összekötött nagy dugattyú ugyancsak a végállásába jut és a hengeréből a gázt az önműködő (5) szelepen át kiszorítja. A mozgás végén az (5) szelep önműködően záródik, pl. annak következtében, hogy a henger fenekébe ütközik és így a nagy hengert a külső levegőtől elzárja. A jelzőkar a friss sűrített gáz hatása alatt eme helyzetében marad, minthogy a henger mindaddig össze van a gőztartállyal kötve, míg az (1) elektromágnes áram alatt áll, amint azonban a vezérlő elektromágnes áramköre megszakad, a sűrített gáz tartálja és a kis henger között a (4) szelep elzáródik, ellenben a kis hengert a nagy hengerrel összekötő (3) szelep kinyílik. Ennek következtében a kis hengerből a sűrített gáz a nagy hengerbe megy át és a jelzőkart a két dugattyú fölülete különbségének megfelelő túlnyomással, újabb gáz fogyasztása nélkül állítja át. Czélszerű, ha a nagy hengert akként méretezzük, hogy a benne levő gáz és a külső levegő között a nyomáskiegyenlítés már a löket befejezte előtt megtörténjék, ekkor a löket hátralevő szakaszán a nagy dugattyú szívóhatást gyako rol és a jelzőkar mozgását fékező, tehát az j esetleges lökéseket csillapítja. Eme leírt hajtómű a jelző mozgását kényszermozgásszerű kapcsolatba hozza a vezérművel és az erőfogyasztást minimálissá teszi. Hogy azonban a jelzőkar mozgása kizárólag csak az állítóműtől függésben történhessék meg, a vezérmüvet a szolgálat flömondása és a jelzőkart a jogosulatlan befolyásolás ellen biztosítani kell. A megrajzolt elektro- 1-mos vezérműnél a szolgálat fölmondása mechanikus befolyásoknak vagy az (1) elektromágnes remanens mágnességének következménye lehet. Ezt az utóbbi okot egy második (2) elektromágnes zárja ki, mely az (1) elektromágnes ellen hat és akként van bekapcsolva, hogy az (1) elektromágnes áramkörének megszakításánál a (8) fegyverzetét meghúzza és ez a (7) fegyverzetet leszakítsa. További biztosítás szükséges a vezérmünél az ellen, hogy a jelzőkait az állítómű őrének szándéka ellenére a jelzőkar rúdjának meghúzásával átállítani ne lehessen. Ezt a biztosítást igen egyszerű módon létesíti a (6) zárókilincs, mely a jelzőkar (9) nyugaszába csappanva a jelzőkar jogosulatlan működtetését meggátolja, ellenben a szabályszerű működtetést nem akadályozza, amennyiben ekkor az (1) elektromágnes által mozgásnak indított (7) fegyverzet a zárókilincset kikapcsolva tartja. A henger és vezérmű megrajzolt foganatosítási alakja a találmány sok lehetséges foganatosítási alakjai közül csak az egyiket tünteti föl, így pl. a közös dugattyúrúdra szerelt két dugattyú helyett differencziál dugattyút alkalmazhatunk, alkalmazhatunk továbbá egyenlő átmérőjű, de különböző löketeket végző és különböző hosszúságú emelőkarokra ható dugattyúkat. Lehet továbbá a kis hengert a nagy henger dugatytyúja gyanánt is kiképezni, mely esetben a találmány alapgondolata, hogy két különböző átmérőjű dugattyút alkalmazunk és ezeket egymásután tesszük ki ugyanannak a gáztömegnek, különösen kedvező módon érvényesül. Lehet végül a vezérművet is módosítani, így pl. a nagy henger (5) szelepe teljesen el is maradhat, mely esetben elégséges, ha eme henger dugattyúja nem zár teljesen tömítve. Ebben az esetben a jelző első elmozdulása esetleg lassabban megy végbe, de ez a hajtóműben egyébként föllépő lökésekre és más igénybevételekre való tekintettel csak előnyös lehet. SZABADALMI IGÉNYEK. Sűrített gázzal táplált hajtómű vasúti jelzőkhöz, mely az állítóműtől kényszermozgású függésben van, jellemezve az által, hogy a kettős hatású hajtóműnek két különböző űrtartalmú és egymással elektromos vagy pneumatikus úton vezérelt szelepek közvetítésével oly módon kapcsolt hengere van, hogy a jelzőnek egy irányban való átállítására használt sűrített levegő annak visszaállítására is hasznosítható, oly czélból, hogy a jelző-