36325. lajstromszámú szabadalom • Önműködő regisztráló készülék mérőléczekhez

- a -fölfogó (a) emeltyűkarra van erősítve, egy emeltyűre elforgathatóan erősített és a (d) rúgó által a (h) fogaskerékhez oda­szorított (f) emeltyűvel vitetik át, amelynek (g) orra a (h) fogakereket egy-egy foggal mindannyiszor tovább forgatja, a hányszor az (a) emeltyű a (c) rúgó hatása alatt visszatér eredeti állásába. Amidőn a (q) fogantyút megnyomjuk, a (g) orr elsíklik a (h) kerék fogai felett annélkül, hogy a (h) kerék az (i) rúgó által előidézett súr­lódás folytán elforoghatna. A (z3) tárcsa négy üres mezőjének meg­felelően az ugyanazon tengelyre erősített (k) tárcsán négy rovaték van. Ezen (k) kerékre van erősítve a (kl) kereszt, amely­nek végei be vaunak vágva és ezeii bevá­gások a (k) tárcsa 4 rovatéka fölött vannak elrendezve, úgy hogy a kereszt minden bevágás mellett két fogat képez. A (z3) és (z2) tárcsák között van a kis (1) kerék 10 foggal, amelyek közül minden második alsó része körül belül feléig el van véve, úgy hogy a keréknek alsó ré­szén csak 5 foga vau. A (kl) rész a 10 fogba, a (k) rész pedig az 5 fogba kapasz­kodik. Ennek következtében az (1) kerék csak akkor forgattatik tovább, amidőn a négy bevágás egyike jön vele kapcsolatba, míg a (z3) tárcsának azon állásainál, ame­lyeknél az 1/2 jel a kivágás mögött meg­jelenik, az (1) kerék nem forgattatik tovább. A (z2) tárcsa tengetyén ül a 20 foggal ellátott (m) kerék, amelybe az (1) kerék 10 foga kapaszkodik. Ugyanezen tengelyre van továbbá erősítve az (n) tárcsa, amely kerületén be van vágva és így a (k) fogas­kerékhez hasonlóan 2 fogat képez. A (z2) tárcsának mozgását ez a két fog és az (1) fogaskerékhez hasonlóan kiképe­zett kis (o) fogaskerék viszi át a (zl) szám­lap tengelyén lazán ülő, de bizonyos súr­lódással elforduló és 20 foggal ellátott (p) fogaskerékre. Eközben az (n) tárcsának 2 foga az (o) fogaskeréknek 5 fogába ka­paszkodik, míg az (o) fogaskeréknek 10 foga a (p) fogaskereket és evvel együtt a (zl) számlapot mozgatja. A (zl) számlap tengelyén egy (r) for­| gatógomb van, amelynek segélyével a (zl) j tárcsa a kezdeti nulla-állásba hozható, ' miközben a tengely a (p) fogaskerék befo­lyásolása nélkül fordul el. A (zl) tárcsát elforgásában egy rajta levő csap határolja, amely egy ütközőt ér, amidőn a tárcsa a kezdeti (nulla) állásba jut. A (z3) számlapnak tengelyén van az (s) gomb, amelynek segélyével a (z2 és z3) tárcsa visszaállítható kezdeti állásába. A (z2) számlap kerületén van az (y) be­vágás, amelybe egy rúgós rész beugrik és a két számlap mozgását határolja, amidőn egy gombra, vagy más hasonlóra gyakorolt ujjnyomás folytán a rugós rész annyira odaszoríttatik a (z3) számlaphoz, hogy az a bevágásba benyomulhat. A 4. ábra mutatja ennek egy különösen czélszerű kiviteli alakját. A (z3) számlap tengelyén egy durva, reczézett fölületü (w) kúp van. Az (s) for­gatógomb helyett az (u) rúgónak egyik végén a (v) nyomógomb van elrendezve. Ezen gomb közepén át van fúrva és rész­ben egy durva fölületü kúpos bevágással van ellátva. A (z3) számlap tengelye egy részével benyúlik a (v) nyomógombnak valamivel bővebb fúratába és annak veze­teke gyanánt szolgál, miáltal a gomb meg­nyomása folytán a (w) kúp a gombnak kúpos mélyedésébe jut, Az (u) rugóhoz erősített (x) rúgó a sza­bad végén levő és az (u) rúgón (t) csap által vezetett (xl) hüvelyt az (u) rúgótól eltávolítani törekszik. Ezen berendezés működési módja a kö­vetkező : Ha a (v) gombot a (z3) számlappal kap­csolatba akarjuk hozni, akkor a gombot annyira el kell tolni a tengelyen, hogy a (w) kúp a gombnak mélyedésébe jusson. A durva vagy reczézett részeknek súr­lódása folytán a tengely a (v) gomb elfor­gatása alkalmával résztvesz a mozgásban és elforgatja a (z3) és (z2) számlapokat, miközben a rúgós (xl) hüvely a (z2) szám­lapon csúszik, amíg az (y) bevágás a hü­vellyel szembe nem kerül és ez utóbbi a bevágásba beugrik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom