36300. lajstromszámú szabadalom • Szárazsajtó

SZABADALMI LEIRAS 36800. szám. XVII/f. OSZTÁLY. Száraz sajtó. SURMANN VILMOS MÉRNÖK KÖLNBEN. A szabadalom bejelentésének napja 1906 január hó 22-ike. Jelen találmány tárgyát kőszénbrikettek, mészhomokkövek, valamint más anyagból álló kövek vagy brikettek előállítására szol­gáló sajtó képezi, melynél a sajtolandó anyag ide- és oda vezetett töltőmintaszek­rények segélyével vezettetik a sajtómin­tákba. A találmány tárgyát képező sajtó főleg abban különbözik az ilyfajtajú régebbi saj­tóktól, hogy a tulajdonképeni sajtószerke­zet két oldalán egy-egy kilökő-, töltő és elősiajtolóberendezés van elrendezve, me­lyek fölváltva működnek és melyekkel szemben a két sajtómintarendszerrel ellá­tott sajtómintaszán oly módon mozgattatik periodikusan ide és oda, hogy ez által az, egyik mintarendszer mindig a sajtószerke­zethez vezettetik a mintarendszerben lévő anyag sajtolása czéljából, míg a másik mintarendszer a fönt említett berendezé­sek egyik vagy másik csoportjához vezet­tetik, úgy, hogy utóbbiak által először a kész brikettek ezen második mintarendszer­ből kitolatnak, ezután a minták frissen meg­töltetnek ós végül a friss töltet külön elő­sajtolóbélyegzők segélyével elősajtolásnak tétetik ki, mi mellett e munkafolyamatok egyszer a tulajdonképeni sajtószerkezet jobboldalán és egyszer a baloldalán végez­tetnek. A sajtó ezen különleges működési módja folytán elegendő idő áll rendelke­zésre, hogy a töltőminták a készlettartány­ból mindig egyenletesen töltessenek meg, míg az elősajtolók azt biztosítják, hogy a sajtóminták mindig ugyanoly sűrű töltetet kapnak. A sajtóval tehát hibátlan, töké­letesen egyenletes terméket állítunk elő, úgy, hogy a sajtó teljesítménye minőség tekintetében az összes eddigi sajtókat fö­lülmúlja. Ugyanez áll a teljesítményre a mennyiség tekintetében is, minthogy a saj­tót gyorsabban működtethetjük. E mellett a sajtóbélyegzőknek csak kis lökettel kell bírniok, minthogy a töltőbe­rendezéstől teljesen függetlenek és mertaz anyag a töltőbélyegzők által már elősajtol­tatik. Ennélfogva a tulajdonképeni sajtó­szerkezetek egy közös, többször meggör­bített tengelyről kapják hajtásukat és pe­dig oly módon, hogy a fölső bélyegzők az alsó bélyegzőkhöz képest kissé előre siet­nek és a visszafelé való mozgásnál már kissé fölemeltettek, mielőtt az alsó bélyeg­zők löketüket befejezik. Ez által elérjük, hogy az alsó bélyegzők a kész követ a min­tában meglazítják és ez által a kész kő ki­tolását megkönnyítik. A mellékelt rajzokon az új sajtó két

Next

/
Oldalképek
Tartalom