36295. lajstromszámú szabadalom • Olvasó- és számológép

Metrjelent 1906. évi julius hó 30-án. AlAGY. ^ KIR. SZ AB ADALMI WM HIVATAL SZABADALMI LEÍRÁS 36295. szám. IX/g- OSZTÁLY­Olvasó- és számológép. KÁLMÁN MÁRTON FŐVÁROSI TANÍTÓ BUDAPESTEN. A szabadalom bejelentésének napja 1905 november hó 21-ike. A jelen találmány tárgyát oly taneszköz képezi, a mely kezdő tanulóknak az olva­sás megtanulását lényegesen megkönnyíti, és pedig főként az által, hogy minden egyes betűt a tanuló előtt oly tárggyal hozunk kapcsolatba, a mely egész alakja, vagy egy része által körvonala, avagy árnyéka ré­vén az illető betű alakjára emlékeztet és a mellett akár kezdőbetűje egyezik meg az illető betűvel, akár pedig az azt jellemző hang által emlékeztet az illető betűre. Ezen tárgyak mintája lehetőleg a vele kapcso­latban álló betű alakjához simulva és lehe­tőleg az életben előforduló alaknak megfe­lelőleg fából, papirmaséból, vagy bármely alkalmas anyagból elkészülve, egy teljes abc-t képez, a melyet az alábbiakban — minthogy annak egyes elemei a való élet­ből vannak merevítve — eleven abc-nek fo­gunk nevezni. Ezen eleven abc-hez tartozik még a fából kifaragott vagy papírból kivá­gott betű-abc, a melynek elemei, vagyis betűi az eleven abc egyes elemeinek, vagyis tárgyainak hátoldalához ideiglenesen oly módon erősíthetők, hogy a tárgy a betűt teljesen elfödje, miközben a kettőnek kör­vonalai nagyjában megegyeznek. Ezen betű abc elemeit a következőkben tartalékbe­tűknek fogjuk nevezni. A tartalékbetűk 1 mindegyike több példányban van meg és a tanítás további folyamán fölhasználtatnak egész szavak összeállítására. A taneszköz­höz tartozik továbbá még egy olvasótáblá­val és számológéppel ellátott szekrény, a mely egyúttal az eleven abc és a tartalék abc elhelyezésére szolgál. A mellékelt rajzon az eleven abc-nek csak egynéhány eleme van példaképen föltün­tetve mindegyik a hozzája tartozó tarta­lékbetűvel együtt. 1. ábra az (u) betű szemléltetésére szol­gáló kutyafejet ábrázolja a tartalékbetű­vel; 2. ábra az (f) betű szemléltetésére szol­gáló fűrészt mutatja tartalékbetűjével; 3. ábra az (r) betű szemléltetésére szol­gáló rács képe, a melynél az, egyik elem kiemelhető lévén, egyúttal tartalékbetű gyanánt is szolgál; 4. ábra egy üstöt mutat, mely az (ü) betű szemléltetésére szolgál és melynek körvonala nagyjában megegyezik a melléje rajzolt tartalékbetűvel; 5. ábra a (z) betű szemléltetésére szol­gáló zászlót tartó kart ábrázolja a tarta­lékbetűvel ; 6. ábra az (ó) betűhöz föltűnően hason­lító órának és tartalékbetűjének képe;

Next

/
Oldalképek
Tartalom