36277. lajstromszámú szabadalom • Elzáróberendezés ágyúcsőfúratok számára

^ ttlegjelent 1906. évi julius lió 30-án. ___ MAGY. SZABADALMI KIR. HIVATAL. SZABADALMI LEIRAS 36277. szám. XIX/b. OSZTÁLY. Elzáróberendezés ágyúcsó'fúratok számára. MARESCH JÓZSEF FERENCZ CS. ÉS KIR. FÓMESTER PÓLÁBAN. A szabadalom bejelentésének napja 1905 november hó 24-ike. Jelen találmány tárgyát ágyúcsőfuratok számára való elzáróberendezés képezi, mely­nek segélyével nemcsak a fúrat, hanem az ágyúcső nyílásfölülete is tökéletesen meg­védhető behatoló nedvesség ellen, úgy hogy e helyek rozsdásodását, a mint az kiter­jeszkedő dugók alkalmazásánál el nem ke­rülhető, kiküszöböljük. E czélra az elzáróberendezés két záró­részből áll, melyek csuklószerűen összerak­ható rúd segélyével vannak egymással összekötve; a zárórészek egyike kifeszít­hető bőrsüveggel ellátott nyílásdugó gya­nánt van kiképezve, míg a másik a töltő­teret födél gyanánt elzárja. Az összekötő­rúd a töltőtérfödél fenekén áthatol és az összekötőrúd segélyével egyrészt a bőr­süveg részére egy a nyílásdugón elrende­zett feszítőszerkezet működtethető, másrészt i a bőrsüveg az ágyúcső nyílásfölületéhez húzható. A mellékelt rajzon ezen záróberendezés példaképpeni kiviteli alakja van föltün­tetve. Az 1. ábra a nyílásdugó és a töltőtérfödél függélyes hosszmetszete, a midőn a száj­dugó nincsen kifeszítve; a 2. ábra az 1. ábra baloldaláról tekintett nézete a süveg és az ennek megerősítésére szolgáló részek nélkül; a 3. ábra a 2. ábra A—A vonala szerinti metszete; a 4. ábra a 2. ábrának a nyíl irányában nézett oldalnézete; az 5. ábra a 2. ábrához hasonló nézetet mu­tat, a midőn a részek szét vannak fe­szítve ; a 6. ábra a kifeszített nyílásdugó függé­lyes metszete, megfelelően az 1. ábrának; a 7. és 8. ábrák részleteket mutatnak. A szájdugó (a) alaptárcsából áll, melyhez (b) süveg van szögecselve ; utóbbiban a több csuklódarabból álló (c) összekötőrúd van egy fej gyanánt szolgáló (d) csavaranya segélyével ágyazva. A (b) süveg külső ol­dalán az (fl) hasítékokkal ellátott (f) tárcsa (e) agya van megerősítve. Az (f) tárcsa és (h) gyűrű között az (i) bőrsüveg széle van csavarok által rögzítve. A süvegben (1) le­mez van elrendezve, mely (m) tekercsrúgó segélyével az (a) alaplemeztől távol tarta­tik. Az (a) alaptárcsa és az (f) tárcsa kö­zött, az (a) tárcsa (n), illetve (nl) léczein (o) szegmentdarabok és (p) közdarabok van­nak fecskefarkalakú hornyokkal vezetve, csúsztathatóan elrendezve. E részek az

Next

/
Oldalképek
Tartalom