36265. lajstromszámú szabadalom • Termény és terméksajtó

- 2 fölbontása Után eltávolítjuk, a nélkül, hogy ez alatt az üzemet be kellene szüntetnünk. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Termény- és terméksajtó, jellemezve az által, hogy a sajtoló művek részeit két vagy több csavarorsó s azokon levő csa­varanyák képezik, mely csavarorsók közül az egyik forgattatván, a második, illetőleg a többi is, az egymással való összeköttetésük folytán, együttesen forog­nak, a csavaranyák pedig haladó moz­gást végezve, egy közös nyomógerendára hatnak s ez által egyoldalú nyomás kikerülésével a sajtoló nyomást a sajto­landó anyagra mindig merőlegesen gya­korolják. 2. Az 1. igényponttal védett sajtó, jelle­mezve az által, hogy a hajtószerkezet nem a sajtó fölső részén, hanem annak alsó részén a sajtóalj alatt van elren­dezve, mi által a hajtóerőtől származ­ható káros ingások és rezgések elkerül­tetnek. 3. Az 1. és 2. igénypontban védett sajtó, jellemezve az által, hogy a kosár ma­gassága irányában két vagy több részből áll, mely kosárrészek egymástól kellő időben levehetők s ez által az üzemnek a sajtolás alatti megszakítása kikerül­hető. 2 rajzlap melléklettel.) -.FEJJU FLÍFL?UÉNVTAIW*ÍUO MVOMDÁIA BUDAPESTEM

Next

/
Oldalképek
Tartalom