35824. lajstromszámú szabadalom • Kocsikerék gummi vagy más rugalmas anyagból való talpakkal
- 12 -zárva valamely idegen anyagnak, pl. pornak, piszoknak és más egyébnek a rugalmas tuskó és a koszorú vagy karima közé való behatolása. Megjegyzendő még, hogy a 39—42., 43 -46., 61—64. és 65—68. ábrák során leírt kiviteli alakoknál azon hézagot, a mely az utánállítás folytán keletkezik, gummiból való pótlékok helyett kitölthetjük egyszerű közfalakkal vagy vastagabb közfalak alkalmazásával is. Azon esetben, a midőn a nagy sugárirányú mélységgel bíró rugalmas talprészek csak részben készülnek rugalmas anyagból, pl. gummiból vagy más efféléből, a másik részhez használhatunk bármely más alkalmas anyagot. Elrendezhetünk például egyes rétegekben fölváltva különböző anyagokat, a melyeket egymás fölé rakunk a kerékkoszorúba. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Kocsikerék rugalmas anyagból, például gummiból vagy más efféléből készült talppal, az által jellemezve, hogy ezen rugalmas anyagból való talp sugárirányban nagy mérettel bír és elkopás után kiegyenlítés ezéljából azon kamrában, illetőleg kamrákban, a melyben (melyekben) meg voltak erősítve kifelé tolható vagy pedig ugyanazon keréknek vagy egy más keréknek más kamrájába, illetőleg kamráiba áthelyezhető. 2. Az 1. alatt igényelt kocsikerék egy kiviteli alakja, az által jellemezve, hogy a rugalmas anyag a kamrának közbefogó falai által harántirányban erősen összeszoríttatik. 3. Az 1. alatt igényelt kocsikerék egy kiviteli alakja, az által jellemezve, hogy a rugalmas anyagnak azon része, a melyet a kamra falai közrefognak, azok között teljesen szilárdan tartatik, miáltal ezen rugalmas anyagnak a kamrában való kiterjeszkedése megakadályoztatik. 4. Az 1. alatt igényelt kocsikerék egy kiviteli alakja, az által jellemezve, hogy a sugárirányban nagy mérettel bíró és tuskók alakjára készült rugalmas anyag a kerékkoszorú körül körben elrendezett kamrákban helyeztetik el és a mellett módunkban áll a kamrák sugárirányú mélységét változtatni, miáltal a talprészeket az elkopás kiegyenlítése ezéljából utánállíthatjuk, még pedig vagy alátéteknek mindegyik talprész alá helyezése segélyével, vagy a kamra fenekének minden alátét alkalmazása nélkül való előretolása segélyével, vagy pedig végül különféle tartóknak vagy kerekeknek alkalmazása segélyével, a melyeknél a kamráknak különböző sugárirányú mélységük van, vagy a melyeknél a kerék körül különböző sugárirányú mélységgel bíró kamrák képeztetnek és az által, hogy az elkopott talprészeket a mélyebb kamrákból áthelyezzük ugyanazon keréknek kisebb mélységű kamráiba. 5. Az 1. alatt igényelt kocsikerék egy kiviteli alakja, az által jellemezve, hogy a sugárirányban nagy mérettel bíró és tuskók alakjára készült rugalmas anyagot a kerékkoszorú körül körben elrendezett kamrákban helyezzük el, a melyekben a tuskókra oldalirányú nyomás gyakoroltatik vagy az oldalfödőlemezek segélyével, vagy pedig a kamrákba behajtandó ékek segélyével vagy végül a tuskókat közrefogó lapoknak összeszorítása segélyével. 6. Az 1. alatt igényelt kocsikerék egy kiviteli alakja, jellemezve a gummialátéteknek fokozatosan nagyobbodó sorozata által, a melyek a lekopott gummituskók alsó oldalához ragasztatnak az elkopás kiegyenlítése ezéljából. 7. Az 1. alatt igényelt kocsikerék egy kiviteli alakja, az által jellemezve, hogy a sugárirányban lekopott rugalmas talp-/ részek oly kamrákba helyezhetők át, a melyeknek mélysége kisebb, mint azon kamráké, a melyekben a talprészek addig voltak. 8. Az 1. alatt igényelt kocsikerék egy kiviteli alakja, jellemezve az által, hogy a sugárirányban lekopott rugalmas talprészek egy másik keréknek oly kamráiba helyezhetők át, a melyeknek mélysége