35799. lajstromszámú szabadalom • Készülék fényképészeti lemezeknek és filmeknek nappali vagy tetszőleges mesterséges fénynél való beállítására, előhívására, mosására és rögzítésére
képészeti lemezt tartalmazó easettával helyettesíteni. Hogy továbbá az előhívó tartályt kiürítés és megtöltés czéljából ne kellessen a készülékből kivenni, a törzsszabadalom 7. ábrája nyomán leirt (41) tömlőt egy kis szivattyúval kötjük össze, melynek segélyével az alkalmazott előhivó folyadékot az előhívó tartályba be- ill. ebből kiszivattyúzhatjuk. Ugyanily módon lehet az előhivó tartályt e készülékből való kiemelés nélkül víznek be- és kiszivattyúzás által tisztogatni is. Ezen szivattyúnak alkalmazása továbbá azon előnnyel is jár, hogy az előhivó folyadék és a fényérzékeny réteg közötti hólyagképződés megakadályozása czéljából nem kell a lemezt a fürdőben mozgatni ill. ebből kiemelgetni és bemártogatni, hanem a lemez nyugalomban hagyható és a lemez mozgatása helyett az előhivó folyadéknak szintje emelhető és sülyeszthető gyorsan vagy lassan a szivattyú segélyével. Ennek következtében a készülék egyszerűbben szerkeszthető, amennyiben az előhívandó lemezt hordó keretet nem keli többé föl- és alámozgathatóan elrendezni, hanem ezt tetszőleges módon akaszthatjuk az előhivó tartályba és nyugalomban hagyhatjuk az egész művelet alatt, amennyiben magát az előhivó folyadékot tartjuk mozgásban. Ha meg akarjuk vizsgálni, hogy az előhívás mennyire haladt, akkor az előhivó folyadékot az előhivó tartályból egyszerűen kiszivatjuk, mire a lemezt szabadon megtekinthetjük. Hogy a fény a szemlencsén át a készülékben lévő lemezhez ne juthasson, a törzsszabadalom szerint az előhivó tartály vörös üveg- ill. celluloidfalakkal szerkesztendő. Ennek azonban az a hátránya van, hogy az előhivó tartályban lévő lemeznek az előhívás befejeztével való megvizsgálása a vörös üvegen át igen nehezen eszközölhető, a miért is ilyenkor a lemezt a tartályból ki kell venni és világos piros vagy sárga fénynél megvizsgálni. A jelen találmány szerint már most a megvizsgálás műveletét az által egyszerűsítjük, hogy az előhivó tartálynak oldalfalait színtelen, átlátszó anyagból készítjük, míg a szemlencse és az előhivó tér között több, külömböző szinű, átlátszó tolattyút alkalmazunk, melyek egyenként a szemlencse elé tolhatók. Az előhívás kezdetén egy sötét vörös tolattyút tolunk a szemlencse és az előhivó tér közé úgy, hogy a fényforrás és a szemlencse felől is csak vörös fény juthat az előhivó térbe. Az előhívás további folyamán mindkét oldalon világosabb szinű üvegeket, az előhívás befejeztével pedig sárga üvegeket állítunk be, melyek a lemeznek beható megvizsgálását teszik lehetővé. Az előhivó tartályt, a 4. ábrában föltüntetett módon, czélszerűen két részből állítjuk össze és pedig akként, hogy a két résznek egymáshoz fekvő összekötő karimái a tartálynak mindegyik oldalán egy-egy bordát alkossanak, melyek az előhivó térnek megfelelő alakú hornyaiba betolva az előhivó tartályt a kellő helyzetben biztosan megtartják. A két üveglemez közé alulról és az oldalakról való tömítő zárás czéljából gummiszalagot helyezünk, mely a tartálynak két részből való összeállítása folytán erősen összenyomható és így teljesen tömítő zárást létesít. Ha a megvilágítandó fényképészeti lemez számára oly casettát alkalmazunk, mely két oldalt egy-egy tolattyú segélyével elzárható keretből áll, akkor ezen casettát akként képezhetjük ki, hogy azt közvetlenül az előhivó tartályba akaszthassuk be és így a lemezt a két tolattyú kihúzása után, tehát a casettából való kiemelés nélkül, előhívhassuk. Ezen esetben a casettát természetesen az előhivó folyadék által meg nem támadható és a lemezt káros fénybehatások ellenében megvédő anyagból kell készíteni. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. A 34234. számú törzsszabadalomban védett készüléknek egy módosított foganatosítási alakja, jellemezve az által, hogy az előhivó térnek különböző szmü megvilágítására szolgáló különböző szinü üvegernyők helyett egy, az előhivó tér-