35760. lajstromszámú szabadalom • Kerék rugalmas küllőkkel
_ 2 -távolságban vannak elrendezve, mint a mily távolságban a (17) csúszódarabok csapjai vannak a kerék középpontjától a (18) tárcsán megerősítve, ezen (15) csap és a (17) darab csapja a küllő függélyes állásában össze fognak esni, úgy hogy az agyra kifejtett forgató erő tökéletesen átvitetik a (15), ill. (17) csapra, melyek most egyetlen csapot képeznek, és az erőt a küllő hosszirányára merőleges irányban adják át a küllőnek, úgy hogy a kereket forgatják, ill. kényszerítik a kerékkoszorút, hogy az agy forgását kövesse és megakadályozzáik, hogy a küllők csuklós ágyazása hosszirányú rugalmassága folytán az agy a kerékkoszorúhoz képest elforgattassék. Ugyanígy viselkedik természetesen alegfölső függélyesen álló küllő is. Magától értetődik, hogy a találmány tárgyát képező kerék részletei sokféleképen változtathatók, a nélkül, hogy ez a találmány lényegét befolyásolná. SZABADALMI IGÍÍNYEK. 1. Kerék rugalmas küllőkkel, jellemezve az által, hogy az egymásba tolt és rúgó által szétszorított teleszkopsaerö két részből álló küllők egyik végükön a kerék agyához, másik végükön pedig a kerék koszorújához, előnyösen villák segélyével csuklósan vannak kapcsolva. 2. Az 1. alatt igényelt kerék, jellemezve az által, hogy a küllőnek 'előnyösen a kerékkoszorúhoz kapcsolt üreges része hosszhasítékkal van ellátva, melyben a küllő másik részén alkalmazott csap csúszik, amelyen forgathatóan ágyazott hüvelyben ugyancsak hosszirányban csúszható csap van elrendezve, mely a kerék agyával szilárdan összekötött tárcsához van erősítve, azon czélból, hogy az agyra működő forgató erő az agynak a kerékkoszorúhoz képest való elforgatása nélkül vitessék át a kerékkoszorúra. 3. Az 1. és 2. alatt igényelt kerék számára szolgáló, küllő, jellemezve az által, hogy a küllő üreges hengeralakú részébe tekercsrúgó van helyezve, melyet az üreges küllőrészbe tolódó dugattyúszerű telt küllőrész összeszorít. (1 rajzlap melléklettel.) •U.AS teszvéNY tAmASAg NYOMDÁJA BU0APC6TBN.