35708. lajstromszámú szabadalom • Újítások dongaeresztőgépeken

tartók mozgását közvetlenül befolyásolják, mi mellett ezen vezetőlemezeket az (55) tengelynek megfelelő a gép másik oldalán elrendezett második tengely által működtet­jük és mely a tapogatóemelő-szerkezet, vagy az (55) teugely által rúd- és emelőszerke­zet, vagy más eszközök segélyével mozgat­tatik. Továbbá két pár vágószerszám helyett alkalmazhatunk csupán egy pár ily szer­számot is, mi mellett ezen szerszámpár a gép harántirányú függélyes középsíkjában lenne elrendezve és csupán csak egy sab­lon, vagy pedig mindkét oldalon egy-egy sablon szolgálna a megfelelő emelőszerke­zet közvetítésével a szerszámtartók mozga­t&ScirSs Ha a szerszámok ágyazásánál a legna­gyobb pontosság kívántatik meg, hogy ezek a dongát a közepétől végig pontosan a szükséges szög alatt munkálják meg, úgy a szerszámtartók oldalirányú mozgásának befolyásolására előnyösebb a mozgó (69) keretre erősített vezetékekben mozgó csi­gákkal ellátott sablont alkalmazni, mely vezetékek és csuklók közvetítésével van a szerszámtartók fölső részével össze­kötve, mig súlyokkal terhelt emelők szol­gainak a csigáknak a sablonhoz való szorí­tására, hasonlóan, mint ez a szerszámtartók alsó részére vonatkozólag a föntiekben le volt írva. Hogy a donga szélének egész hosszában az elméletileg helyes szög éres­sék el, ezen sablonoknak a szerszámtartók alsó végét befolyásoló sablonnal kell alakra nézve megegyeznie. A sablon vezetékeiben a (42) kar által összekötődarabok segélyével mozgatandó, mint ez a (35, 38) emelőkkel és a (33, 34, 37) csuklós részekkel kap­csolatban le volt írva, vagy pedig a szer­számtartók csekély oldalirányú párhúzamos eltolására valamely tetszőleges szerkezetet használhatunk, míg a fönt leírt szerkezet csupán a szerszámtengelyek ferdeségét ál­lítja be és szabályozza. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Dongaeresztőgép, forgó késekkel, mely­nél a donga széleivel érintkezésbe hozott tapogatóemelőkúek a dongafa szélessége által megszabott eltolásakor a szerszám­tartók a késekkel együtt és a szerszám­tartókat vezető sablonok beállíttatnak, jel­lemezve az (53, 54) tapogatóemelőket hordó (48, 49) csúszódarabok és ezekkel a (46, 47) rudak segélyével összekötött (42) háromkarú emelő által, melynek harmadik karja a (41) rúd és a (40) emelő közvetítésével egy (39) tengellyel van összekötve oly módon, hogy a ta­pogatóemelőknek egymáshoz való köze­lítése, ill. egymástól való távolítása foly­tán ezen tengely elforgattatik és a vele (33, 34, 36, 37) rudak segélyével össze­kötött szerszámtartókat beállítja. 2. Az 1. alatt igényelt gép változata, jelle­mezve a szerszámtartókon forgathatóan megerősített (25,26,27,28) csigák és ezen csigák vezetésére szolgáló, a (22, 23) állványrészeken alkalmazott (29, 30, 31, 32) görbe pályák által, melyek úgy van­nak alakítva, hogy a szerszámtartók bármely helyzetében a szerszámok a donga alsó lapjához képest ugyanazon magassági helyzetben vannak. 3. Az 1. alatt igényelt gép változata, jelle­mezve azáltal, hogy a (75, 76) sablono­kat hordó (74, 78, 79) szánok (80, 81, 82) vezetékei, a (68) kerethez képest oly szög alatt vannak elrendezve, hogy a (75, 76) sablonok a (42) emelőtől nyert mozgásuk alkalmával emelkednek, vagy sülyednek és a sülyedés alkalmával a (104, 105) csigákra akként hatnak, hogy az ezen csigákkal a (102, 103) részek és (98, 99) szánok segélyével összekötött (95, 96) csuklós rudak közvetítésével, az ismert módon súllyal terhelt rudazat által állandóan egymásfelé szorított (18, 19, ill, 20, 21) szerszámtartók egymástól eltávolíttatnak. 4. A 3. alatt igényelt gép változata, jelle­mezve azáltal, hogy a (75, 76) sablonok ható fölületének legalsóbb széle a leg­keskenyebb megmunkálandó dongának megfelelőleg egyenes, legfölsőbb széle pe­dig a legszélesebb dongaszélesség változá­sainak megfelelőleg van görbítve és hogy

Next

/
Oldalképek
Tartalom