35670. lajstromszámú szabadalom • Eljárás elektromótorok önműködő indítására

a fönti variációs ellenállásokhoz való párhuzamos kapcsolása által az áramerősségnek a különböző feszültségórtékeknél esetleg megkívánt nagyobb változását és esetleg nagyobb terhelési képességet lehet elérni, de természetesen csekélyebb «elaszticitással». A vasellenállások védelmére a feszültség egy kis részét elékapcsolt állandó ellenállásokkal emészthetjük föl, melyeket a vasellenállásokkal együtt kapcsolunk le. A fönti példákból a «variációs ellenállásoknak)) «nagy elaszticitása» az általuk abszorbeálandó feszültségértékek változásánál is világosan kitűnik és ezáltal módunkban áll, hogy elektromotoroknál nagy lökések és áramlökések elkerültessenek. A kezelést lényegesen megkönnyíti azonban teljesen önműködő indítókészűlékeknek variációs ellenállásokkal kapcsolatban való alkalmazása, mimellett a fönt leírt jelenségek alapján igen egyszerű megoldás válik lehetségessé. A 8. ábrában két elektromágneses relaisvel ellátott önműködő indító ellenállás van föltüntetve. A 9. ábrában ugyanez az elrendezés van föltüntetve, de csak egy elektromágneses relaisvel és két fegyverzettel. A 8. ábrában föltüntetett kapcsolás- megegyezik a 4. ábrabelivel, mivel az elektromotornak (1) fegyverzete elé a három (12 13 és 14) ellenállás vagy ennél több, szükség szerint parallel kapcsolt csoport van kapcsolva. A (2) mágneses mezőbe még a (3) illetőleg (15) elektromágneses relaisnek vastagabb vonallal föltüntetett (10) illetőleg (22) tekercselése van kapcsolva. A mágnesek gerjesztő árama' tehát konstans vonzó erőt gyakorol a két relais (4) illetőleg (16) fegyverzetére. Ez ellen a (9) illetőleg (21) rúgó hatása működik. A (12, 13, 14) indító ellenállásokkal a két relaisnek két vékony drótból készített (11) illetőleg (23) tekercselései és az ezekkel sorosan kapcsolt (24) ellenállás vannak párhuzamosan kapcsolva és úgy vannak méretezve, hogy a (4) és (16) fegyverzetek a (9) illetőleg (21) rugók ellenében nem vonzatnak addig, míg a variációs ellenállások végpontjain föllépő feszültségkülönbség bizonyos meghatározott értékre nem sülyed. Mert a (10) tekercselés a (11) tekercselés ellen a (22) tekercselés pedig a (23) tekercselés ellen van kapcsolva, azaz mindegyik relais két tekercselése együttesen differenciálisán működik. Amíg az indító ellenállásban uralkodó feszültség még nagyon nagy, a mótor fegyverzetének sebessége tehát még nagyon csekély, a mágnesek (10) illetőleg (22) főáramú tekercselése az említett mellékáramú tekercselésének ellenhatását nem képes legyőzni és a (4) illetőleg (16) fegyverzeteket vonzani. Ha azonban a mótor fegyverzete megfelelő sebességet és pl. 150 voltnyi elektromótorikus ellenerőt ért el, akkor először a (15) relais gyöngébb, a (21) ellenrúgó hatása alatt álló (16) fegyverzetét vonzani fogja, mert akkor már csak körülbelül 70 volt fog a (12, 13, 14) ellenálláson működni és az ezen értékkel gerjesztett (11) illetőleg (23) tekercselések hatása csekélyebb és a mágnes (22) főáramú tekercse elegendő vonzerőt képes gyakorolni. A (19) és (20) kontaktusok tehát a (17) és (18) fegyverzet által rövidre záratnak és ezáltal az indító ellenállásnak (13) és (14) szakaszai áthidaltatnak, mivel az indító ellenállás (bl) pontja a (19) kontaktushoz és (cl) pontja a (20) kontaktushoz van kapcsolva. A fegyverzet elé tehát immár csak a (12) szakasz marad kapcsolva. Tovább növekedő sebességgel, pl. 200 voltnyi elektromótorikus ellenerővel már csak 20 volt működik, az indító ellenállás (12) szakaszára, úgy hogy a (3) relais (10) főáramú tekercse az indító ellenállástól leágazott (11) mellékáramtekercselés hatását legyőzi, a (4) fegyverzetet a (9) rúgó ellen vonzza, úgy hogy az (5) és (6) kar által a (7) és (8) kontaktusok rövidre záratnak. Mivel a (7) kontaktusdarab a (20) kontaktussal, a (8) kontaktus pedig (19)-el van összekötve, úgy biztonság kedvéért (7, 8)-nál már most a teljes indító ellenállás van rövidre zárva é3 a mótor (1) fegyverzete teljes vonzó erejét és sebességét fejtheti ki. Amint látjuk, az indító ellenállás műkő-