35270. lajstromszámú szabadalom • Eljárás izzólámpák izzótesteinek az áramhozzávezető drótokkal való összekötésére

elégséges, ha a (e) izzótest és a (b) drót egyszerűen egymásra fekszik. Most már a (b) drótot a lámpatalp és izzótest között valamely áramforrás egyik sarkával kötjük össze, mit legelőnyösebben akként végezhetünk, hogy azt a megfelelő sarkkal kapcsolt fémkontaktussal hozzuk érintkezésbe, azután az árramforrás legelőnyösebben vékony szénpálcza vagy fémpeczek gyanánt kiképezett másik sarkát a (b) hozzávezetéshez közelítjük, hogy azután — mint azt már a ragasztékok vezetővé tétele czéljából ajánlották, — majdnem ugyanabban a pillanatban visszahúzzuk. Az áramkör megszakításánál föllépő fényív az áramhozzávezető drótot megolvasztja, a megerősítés helyén a drót ennek következtében gömbszerűen megvastagodik és ezenközben az izzótest szorosan körülfogja. Erre a czélra legelőnyösebben mintegy 20 volt feszültségű egyenáramforrást használunk, az áramkörbe pedig a megszakadási szikrát erősítő önindukcziós csévét és az áramerősség túlságos megnövekedését gátló ohmos ellenállást kapcsolunk be. A mozgatható elektróda ismételten közelíthető és távolítható, míg a megolvadásnál képződő fémrög az izzótestet teljesen körül nem fogja. Bizonyos gyakorlat után az összeolvasztás sikerül, anélkül, hogy az izzótest is megolvadhatna, minthogy az izzótest aránylag hideg marad és magasabb hőfokoknál olvad meg, mint az áramhozzávezetődrótok. Magától érthető, hogy az áramforrás egyik sarkát nem kell okvetlenül a lámpatalp és az izzótest között a (b) dróthoz kapcsolni, hanem hogy azt a szokásos (d) kapcsolóvezetékkel is össze lehet kötni, de az előbb említett esetben a lámpatalp kisebb mértékben melegszik föl. Az áramhozzávezető drót megolvadását és újból való megmerevedését oly módon is előidézhetnők, hogy az izzótest kapcsolási helyét egy kis fényívbe tartjuk, mely fényivet fúvó mágnes távolít az elektródáktól. Ez az eljárás azonban nehezebben foganatosítható, mert azt, hogy a drótvéget menynyire vezettük be a fényívbe, nehéz megítélni. Az 5. ábrán az (a) izzólámpataíp rugós (e) tartóra van húzva, a kengyelalakú (c) izzótest pedig egy (f) horgon fölfüggesztve. A (e) izzótest előtt a kengyel síkjával párhuzamosan egy (g) támaszték van elrendezve, mi elégséges ahhoz, hogy a (c) izzótestet a (b) áramvezetődrótokhoz közelítse. A drótok megolvasztása után a rúgónyomás alatt álló (f) horgot lenyomjuk, úgy hogy az izzótest szabaddá válik és az (a) talppal együtt az (e) tartóról könnyen leemelhető. Az 5. ábrán csak egy izzótest fölerősítése látható, hogy több izzótestet erősíthessünk föl egymás mellett, csakis több (f) horgot és (g) támasztékot kell alkalmazni. Ha az izzótest anyagát a levegő megtámadja, az 5. ábrán látható berendezést oly gázkörben helyezzük el, mely az izzótestre nem hat. Ha ez a gáz zárt edényben foglal helyet, az elektródának a megszakítási szikra képezésére szükséges mozgását kívülről, kell megindítani. Ha az elektródát megfelelően tömítőszelenczéken vagy más ismert szerkezeten vezetjük át, ez a mozgás nehézségekbe nem ütközik. Elkerülhetjük azonban a zárt tartályok alkalmazását, ha a berendezésre egy csőalakú edényt borítunk (1. a 6. ábrát) és ebből a levegőt oly módon űzzük ki, hogy az edénybe gázt vezetünk be. Ha valamely könnyű gázt, pl. hydrogént használunk, a levegőt gyönge árammal abban az esetben is biztosan kiszoríthatjuk, mikor az edény alsó nyílása aránylag nagy. A 6. ábra szerint az egyik (h) elektródát az (i) nyújtványon át vezetjük be, mely az elektródának bizonyos elmozdulást enged meg, a másik (1) elektródát pedig a (k) nyújtványon vezetjük át, melyben az elektródát ide-oda el lehet tolni. Ha ugyanazon a lámpatalpon több izzótestet kell fölerősíteni, ezt a fölerősítést anélkül végezhetjük, hogy a lámpatalpat és az izzótesteket tartó állványt munka közben a csőből ki kellene venni. Ha a helyiségben, hol dolgozunk, levegő nem áramlik, edény alkalmazása nélkül is dolgozhatunk, mely esetben a védelmet nyújtó gázt, pl. a nitrogént körülbelül 1 cm. átmérőjű nyíláson szabadon áramoltatjuk a