34931. lajstromszámú szabadalom • Porvédő berendezés járművek golyós csapágyai számára
— 2 — elhalad és annak sörtepamatai megfelelő csavarvonalakban vannak elrendezve, akkor minden benyomuló por vagy piszokrész, valamint nedvesség a sörtepamatok által kifelé szoríttatik, tehát egyáltalán nem képes mélyebbre behatolni. A védőberendezés (f) süvege itt az álló sörtepamatok fölött mozog; lehet azonban a kefét úgy elrendezni, hogy az az álló süveg körül forog. A leírt módon a járműnek összes csapágyait lehet megvédeni; leginkább azonban a golyós vagy ezekkel egyenértékű hengeres csapágyakat ott kell megvédeni, hol azokba por könnyen bejuthat, tehát kerékpárok és automobiloknál; automobiloknál a kerék, illetve agycsapágyakon kívül az illető szerkezetnek megfelelő hajtómű és kardántengely egyes csapágyait is meg lehet védeni. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Porvédő berendezés járművek golyós csapágyai számára, azáltal jellemezve, hogy a tengely és az agy egymásba nyúló (dl) karimával, illetve (f) süveggel vannak ellátva, melyek egyike oly kefével van fölszerelve, melynek sortéi csavarvonalakban vannak elrendezve és a másik részt súrolják, ami által esetleg benyomuló idegen testek ismét kifelé szoríttatnak. 2. Csavarvonalakban elrendezett sörtékkel ellátott kefe, mint porvédő berendezés járművek számára, azáltal jellemezve, hogy az egymás mellett elrendezett (el) sörték egy hüvelyre tolt sodrouyspirálisnak két oldalról karima és gyűrű által összeszorított menetei közé sugárirányban vannak elhelyezve. (1 rajzlap melléklettel.) .iLLAi WÉSZvANYTAFSASÁft NYOMDÁJA BUDAPBSTfcN