34895. lajstromszámú szabadalom • Tűzcsöves gőzkazán
Az (1) kamrában a kihúzható és betolható (s) válaszfal van. melyet kihúzva, a füst a (p) húzamból az (1) kamrán át közvetlenül a kürtőbe jut, míg ha az (s) fal, mint a rajzban is látható, be van tolva, az égéstermékek az (1) kamrának az (s) fal alatti részéből az ezen részbe nyíló tűzcsöveken át a (k) kamrába s innen az (s) választófal fölött levő (f) tüzesöveken ós (t) gőztúlhevítü csöveken át a kürtőbe áramlanak. A tüzelés kezdetén, mikor még a kazán és (f) csövek hidegek, az (s) falat kihúzzuk s csak akkor toljuk be, ha a kazán és (f) csövek már eléggé fölmelegedtek. A (t) túlhevítőcsövek ismert módon vannak a kazán homlokfalaiba behengerelve és az (f) tűzcsövek kihúzása után úgy ezek, mint pedig a kazán is igen könnyen kitisztíthatok. A 3. és 4. ábrán föltüntetett kiviteli alak a leírttól csak annyiban tér el, hogy ennél a kazán homlokfalai teljesen el vannak hagyva s a kazán előrészén az (a) kazánra kívül az (u) gyűrű, hátsó részén belül pedig a (v) gyűrű vau ráerősítve, melyekhez a kazán két végén elzáró (g, h) lemezeket erősítjük rá éppen úgy, mint az előbb leírt kiviteli alaknál. Stabil kazánoknál a (k, 1) kamrák a (p) húzam és (o) tűzhely falazhatok, fél stabil vagy lokomobil kazánoknál azonban ezekhez is vaslemezeket használunk. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Tűzcsöves gőzkazán az által jellemezve, hogy az (f) tűzcsövek egy nagyobb (g) és egy kisebb (h) lemez közé vannak foglalva, melyek a két végén nyitott kazánt elzárják és a kazánhoz csavarokkal vannak erősítve, a hol is a kazán egyik végén tüzelőtértől elzárt (k) kamra, másik végén pedig az (o) tüzelőtérrel, illetőleg a (p) huzammal és a kürtővel közlekedő és egy kihúzható (s) válaszfal által két részre osztott (1) kamra van, melv kamrákba az (f) tűzcsövek és (t) túlhevítőcsövek nyílnak. 2. Az 1. alatt igényelt gőzkazán egy kiviteli alakja az által jellemezve, hogy a (b, c) homlokfalakba, illetőleg (u, v) gyűrűkbe és (g, h) lemezekbe gyűrűalakú hornyok vannak bevésve, melyekbe a jó tömítés czéljából (i) gyűrűk vannak behelyezve. (1 rajzlap melléklettel.) palla8 részvénytársaság nyomdaja bu&apwtfck