34649. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és berendezés az elő- és utópárlatoknak a nyers szesztől való elkülönítésére
marad. A (2) edény fölül czélszerűen a (3) kiszélesítéssel bír, mely mintegy gyűjtő medenczét alkot, a mennyiben a (4 5) vezetéken befolyó nyers szesz túlnagy beáramlásánál a szesz e szélesebb (3) edényben összegyűlhet, hogy azután csekélyebb beáramlásnál a szesz elegendő mennyisége legyen az előpárlatokat elkülönítő készülékbe bevezethető. Az (5) vezetékbe a (82) úszó által befolyásolt (81) fojtó szelep van iktatva. Ez által elérjük, hogy a folyadék a (3) gyűjtő edényben állandóan ugyanazon magasságban áll és a (23) nyílásokon át a (24) elosztó fenékre folyó folyadék mennyisége a gyűjtő edényben lévő állandó folyadékfölszin következtében időegységenként ugyanaz marad. A fölül nyitott (3) gyűjtő edény az U-alakban meghajlított (7 8) túlfolyató csővel van fölszerelve, mely a fölösleges nyers szeszt az elő- és utópárlatokat elvezető csőbe vezeti. A (2) edény a (23) nyílások útján a (24) elosztó fenék fölött lévő térrel közlekedik, úgy hogy ama szeszrészecskék, melyek e nyílások közelében vannak, az elosztó fenékre és innen az elkülönítő készülék fűtőfölületére juthatnak. Minthogy a berendezés üzembe helyezésénél az előmelegítőben az előző napról visszamaradt nyers szesz lehűlt állapotban van, ez a csurgató fölületen nem gőzölögtethető el, a minek viszont az a következménye, hogy az (1) csurgató fölületen e nyers szeszmennyiség fokozatos előmelegítéséhez szükségelt előpárlati gőzök nem fejleszthetők. E hátrány beszüntetésére már most a (2, 3) edényben fűtőcsőkígyót rendezhetünk el, vagy pedig úgy, mint a jelen esetben az edényt a (40) gőzbevezető csőcsonkkal látjuk el, melyen át az edénybe gőzt vezethetünk. A berendezés üzembe helyezésénél tehát a (2 3) edényben az előző napról visszamaradt nyers szeszt először is gőz bevezetése által fokozatosan fölhevítjük a szükséges hőfokra, mire a gőzbeáramlást elzárjuk. A (16) térben lévő folyadék oly összetételű lehet, hogy forrpontja közelítőleg megfelel az elkülönítendő előpárlati termékek elgőzölgési hőmérsékletének. E czélra étert, előpárlatot vagy víz és alkohol keverékét használhatjuk. A gyűrűalakú (16) térbe az (57) csőkígyó van beépítve, mely fölül az (58) gőzbevezető csővel, alul pedig a csapadékvizet elvezető (59) csővel van fölszerelve. A (16) tér azonkívül a (60) csőcsonk útján nyomást szabályozó készülékkel áll összeköttetésben. Utóbbi a (62) edényből áll, mely a (63) cső útján van a (60) csőcsonkkal összekötve. A (62) edényben lévő (64) úszó a (80) nyíláson lazán átvezetett (65) úszórúd útján a (66) csapszög körül forgathatóan ágyazott kétkarú (67 68) emelőre és ennek közvetítésével a (69) rúdra és az (58) gőzvezetékbe iktatott (71) fojtó szelep (70) emelőjére hat. Minthogy a (62) edény (80)-nál a külső légkörrel áll összeköttetésben, ajánlatos az edényben lévő folyadék elpárologtatásának meggátlása czéljából bizonyos mennyiségű olajat az edénybe helyezni, mely a folyadékot bevonja és elpárolgását meggátolja. A berendezéshez azonkívül a fölül nyitott (41) tartály tartozik, melyben alkohol és víz egy bizonyos keverékét állítjuk elő. A tartály alul a (43) szeszvezetékkel öszszekötött kiöblösödött (42) szeszcsatornával van összekötve, mely a (44) perforálások útján a (41) tartállyal közlekedik. Körülbelül a (41) tartály félmagasságában egy második (45) csatorna van elrendezve, melybe a (47) elzáró közeggel fölszerelt (46) vízvezeték torkol. A (45) csatorna is (48) perforálások útján áll a (41) tartállyal összeköttetésben. A tartály (49) úszóval van fölszerelve, melynek fala a (41) tartályén czélszerűen túlnyúlik. Az úszó vezetése czéljából a (41) tartály fenekén az (50) rúd van megerősítve, mely az úszón végigterjedő (51) csőben a (78 79) vezetékdarabok segélyével biztosan vezetődik. Ajánlatos a (49) úszót nagyra méretezni, hogy tetemes fölhajtó ereje legyen és az el nem hárítható súrlódásokat könnyen legyőzhesse. Ennek következtében oly nagyra