34465. lajstromszámú szabadalom • Füstemésztő berendezés házi és ipari tüzelésekhez

alkalmazható, mint azt a 15—18. ábrán láthatjuk. A kályha (p) garata és a (q) burkolata között (f2) tér marad szabadon, mely a füst vezetésére szolgál és alsó részén az (r) fal útján van elzárva. Eme fal két nyílásához egy-egy lejtős (f) csatorna csatlakozik, melyek alul háromszögletes (fl) nyílásokon az (e) szekundér tüzelőtérbe torkollanak. A garatnak ezenkívül — legelőnyösebben hátul — két (s) nyílása van, melyek a rostélyon fekvő tüzelőanyagréteg félmagasságába esnek. Eme kályhában mindenféle tüzelőanyagot — még barnaszenet is — el lehet égetni, amennyiben a hamuaknán szabadon bevezetett levegő egy része a rostélyon és a (d) nyílásokon, más — kisebb — része I pedig a széndarabok között levő hézagokon és az (a) nyílásokon át az (f2) kamarába megy. Ez a két áramra oszló levegő a kályha alsó és hátsó részén élénken izzó szénréteget létesít, melyet a kályha burkolatába szerelt csillámablakon át lehet megfigyelni, az égéstermények pedig eme rétegből a (d) nyíláson és az (s) nyílásokon át távoznak. Ugyanekkor az égési övön kívül levő tüzelőanyag lepárolódik, a fejlődő szénhydrogének pedig az (f2) téren és (f) csatornákon át a szekundér (e) tüzelőtérbe mennek, minthogy az ebben levő magas hőmérsékletű és gyorsan a kémény felé áramló gázok szívóhatást gyakorolnak. Az (e) szekundértiizelőtérben a szénmonoxyd a rostélyon átáramló levegő, az izzó szénréteg és az (e) kamarában kifejlődő lángsugarak együttes hatása alatt gyorsan elég. A 18. ábrán egy más foganatosítási alak látható, melynél a füstelvezető (fl) nyílások a (d) nyilás alatt vannak kiképezve; eme foganatosítási alak lehetővé teszi, hogy igen illanó és sok gázt fejlesztő tüzelőanyagot égessünk el. A kis (n) rostély meggátolja, hogy a tüzelőanyag az (e) tüzelőtér alsó részébe hulljon, ezt a tüzelőteret azonban ép úgy, mint azt a takaréktűzhelynél ismertettük, mozgatható fenékkel is elláthatjuk. Közönséges töltőkályháknak az elégetést vagy a levegő bevezetésének szabályozásával végezzük, mikor a tüzelőanyaghoz viszonyítva mindig igen kevés levegőt vezetünk be, úgy hogy túlságosan sok szénmonoxyd képződik, különösen, ha az égést lefojtjuk, vagy pedig oly módon, hogy az elvezető füstcsőnek távolabb fekvő pontján vezetünk be levegőt, mely a huzatot rontva a beszivatott levegő mennyiségét kisebbíti, mi ismét a szénmonoxyd fejlődését segíti elő. Eme most leírt berendezésnél az elégést az élénken égő szénréteg magasságának módosításával lehet szabályozni. Ebből a czélból a rostély (19. és 24. ábra) két részből áll: a (t) rész (20—23. ábra) a i rostélyt megtámasztó a kályhában (v) talpra fekvő (u) nyújtvánnyal van ellátva, a (tl) rész (23. és 24. ábra) pedig a (t) rész két (w) csapján forgathatóan van ágyazva. A rostély (tl) részének egy (x) nyújtványa van, melyre az (y) kulcsot (19. és 25. ábra) lehet fölhúzni, hogy segélyével a rostélyt takarítása czéljából vízszintes irányban mozgathassuk, vagy pedig a (w) csapok körül elforgathassuk. Annak megfelelően, hogy a (tl) részt többé-kevésbbé emeljük-e meg, az élénken izzó szénréteg magasságát módosíthatjuk, úgy hogy az elégést azáltal szabályozzuk, mekkora tömegű szén ég és nem azáltal, hogy az égést mennyire fojtjuk le. Eme most leírt töltőkályha főelőnyei a szokásos kályhákkal szemben a következők : 1. Az elégést nem azáltal szabályozzuk, í hogy az elégéshez elégtelen levegőt vezetünk be, hanem azáltal, hogy a tüzelőanyag kisebb-nagyobb részét égetjük el. 2. Az élénk égés terményeit a kémény huzata szívja át a (d) nyíláson, ezek fölülről lefelé áramlanak és nem hevítik föl a magasabban fekvő rétegeket. 3. A falak fölhevítése miatt elkerülhetlen lepárlási termékek az (e) szekundér tüzelőtérbe az itt föllépő légritkítás következtében áramlanak be, tehát a garatban