34347. lajstromszámú szabadalom • Berendezés sajtol üvegcsövek és egyéb üvegtárgyak előállítására
(5) sajtolópofák, melyeket közös csuklójuk körül összecsukni és szétnyitni lehet; e pofák összecsukott állapotban eliptikus alakot mutatnak, és egymással a 2. ábra I—I vonalába eső sikba pontosan megmunkált fölületekkel (1. ábra 4') érintkeznek. E fölületekbe vágott (6, 6) formatereket alul a (3) asztal kellően alakított fölülete, fölül pedig a külön darab gyanánt kiképezett (8) födő határolja. A föl- és letolható (9) rudak mint magok szolgálnak, azaz a csövek belső falait határolják. A (4) és (5) pofák, mint említve volt, (10) csap segélyével csuklósan kapcsolódnak egymással, s az asztalhoz való rögzítésük végett ennek középső része lefelé szükülő (7) csonkakúp alakjával bír, és a pofák is ennek megfelelő kivágással készülnek, úgy hogy összecsukás után az asztalról föl nem emelhetők. A pofák pontos helyzetének további megállapítására az asztalból (11) peczek áll ki, mely a két pofának megfelelő félhenger alakú kivágásaiba illik. A (8) födőnek elfordulás élleni rögzítésére ugyancsak (12) peczkek szolgálnak. A pofák siétnyitására és összecsukására azok külső fölületein (13) orrok vannak, melybe (14) fogantyúk illeszthetők. Minthogy az egész készülék szétnyitáskor forró, ezért ezen fogantyúk rossz hővezető anyagból készítendők vagy burkolandók. A pofák összecsukása után ezek egymásba nyúló végein levő csaplyukakba helyezett (15) zárókulccsal összeszoríthatok (3. ábra). Ezen kulcsnak csaprésze fölül és alul, ahol t. i. az (5) pofával kapcsolódik, központos (a 3. ábrában a csaprész metszetét látjuk), míg középső része, mely a (4) pofába illik, excentrikus, úgy hogy elfordítás alkalmával a pofák egymáshoz szorítva, pontosan záródnak. A (6) formaterek között egy harmadik hengeres (16) tér van, melyben a (17) dugattyú jár föl és le, és az ezen térbe öntött folyós üveganyagot a (18) nyílásokon vagy csatornákon át a (6) terekbe nyomja. A (9) rudak vagy magok egy közös (19) tartójának hengeres része a talapzatban vezetékkel bír, közepén pedig (30) kivágással van ellátva, melyen keresztül egy (21) emelőrúd nyul. Ezen emelő az (1) talapzathoz erősített (22) villaalaku tartóra szerelt (23) csap körül elfordítható, és a (19) tartóval az abban megerősített és az emelő hosszúkás (24) kivágásán átnyúló (25) csapszeg révén függ össze. A (19) tartó alsó végébe vágott (2! >) rovatékba a talapzatnak a tartó hengeres részét körülfogó hüvelyének hasitékán az (1) talapzat fölött keresztülhatoló (27) tolórúd vége a tartó fölemelt helyzetében betolható, s így a tartó ezen helyzetében rögzíthetők. A (9) rudak keresztmetszetének megfelelően a (8) födőben (9') furatok vannak, melyekbe a rudak fölemeltetésük alkalmával behatolnak; a födőn továbbá (28) szemölcsök a födő leemeltetésekor lábak gyanánt szolgálnak, melyekre a födőt (29) fogantyúja segélyével megfordítva fölállítjuk. A berendezés működésének módja a következő : Ha a berendezésnek az 1. ábrán föltüntetett helyzetéből kiindulva, a (17) dugatytyút eltávolítva, és a pofákat a (15) kulcscsal szorosan egymáshoz zárva képzeljük, s azután a (21) emelőt fölemelve a (27) tolórudat a (26) rovatékba bedugjuk, akkor a berendezés használatra készen áll. Most a megömlesztett anyagot a (16) térbe beönt j ük. Ha ekkor a (17) dugattyút helyére téve, ezt alkalmas sajtóval lenyomjuk, akkor az üveg a (18) csatornákon át a formaterekbe nyomul, s ezeket betölti. Most kissé lehűlni hagyjuk az anyagot, s azután a készüléket szétszedjük, a mi a következő sorrendben történik: a (17) dugattyút fölemeljük, azután a (27) tolórudat kihúzva, a (21) emelőt lenyomjuk, mire a (9) rudak a formaterekben levő üveganyagból kilépnek; most a (8) födőt vesszük le, aztán a (15) kulcsot zárólielyzetéből elforgatva kiemeljük s a (14) fogantyúk segélyével a pofákat szétnyitjuk. A sajtolással kapott munkadarab ilyenformán a (3) munkaasztalnak megfelelően kiképzett fölületén nyugszik és erről való leemelésére a 4. ábrán külön föltüntetett szerszám szolgál; e szerszámnak kiszélesített (30) fején, a megolvasztott üveganyagba