34294. lajstromszámú szabadalom • Kötőzsinegtartó metszőszerkezettel
— 2 -az (o) vezető esőre erősített csappal vagy effélével áll kapcsolatban, úgy hogy az (1) emelő jobbra forgatása alkalmával az (o) cső szintén jobbra tolatik. Az (1) emelő (y) rúgó hatása alatt áll, mely az emelő alsó részét jobbfelé törekszik mozdítani. Az (o) cső a (d) tokban úgy vezettetik, hogy vízszintes irányban kilendülhet s a mellett (v) kivágással bír, mely alatt a csővel együtt mozgó (w) görgő van a csőre erősítve. Az (o) cső hátsó végén (q) csavar van elrendezve, mely elől (ql) rúgót hord. A kötőzsineg szabad vége a cső (w) görgője és (v) kivágása között van előre vezetve s a csőből a (p) helyen lép ki. A j nyomószerkezetnek a kezdőhelyzetbe való i vezetésére a (d) tokra erősített (k) rúgó szolgál. Az (1) emelő (m) kivágása az (n) szorító (z) orrával olyan összefüggésben áll, hogy az (1) emelő már a lenyomás első időszaka alatt fölszabadul s az (y) rúgó hatása alatt kilendül, míg az (e) nyomószerkezet visszatérése alkalmával a (z) orr, fölemelkedésénél vége felé az (1) emelőtismét visszaviszi kezdőhelyzetébe. Az (1) emelő két szélső helyzete a 3. és 4. ábrán látható. Az (a) zsinegtartó (al) nyílással bír (4. ábra), melyen a kötőzsineg valamely tetszőleges gombolyagról keresztülhúzható. A szerkezet működési módja a következő : Ha az (e) nyomószerkezet gombját le nyomjuk, akkor, még mielőtt az (f g) olló csukódnék, az (o) vezető cső s vele együtt a kötőzsineg is az olló metszősíkja mögé vezettetik, mivel a (z) orr az (1) emelőt szabaddá teszi s ez utóbbi alsó vége a 4. ábrán látható helyzetbe lendül. Az (e) nyomószerkezet lenyomását tovább folytatva, a kötőzsineg átvágatik. Ha most a nyomószerkezetet elbocsátjuk, akkor ezen szerkezet a (k) rúgó hatása alatt kezdőhelyzetébe csappan vissza, miközben először is az (f g) olló nyílik szét, azután pedig a (z) orr az (1) emelő (m) kivágásába kapaszkodik s ennek segélyével az (o) cső (p) végét az olló metszősíkja elé húzza, úgy hogy a (t) kötőzsineg új vége ismét rendelkezésünkre áll. Az 5—8. ábrákon több gombolyaghoz való metszőszerkezet van föltüntetve. Ezen szerkezetnél a (dl) tok egy hosszúkás (A) tokon foglal helyet, melyben a kötőzsinegek (u ul u2) stb. gombolyagjai vagy csévéi vannak elrendezve. A három cséve fonalvégei az (u3 u4 uo) stb. nyílásokon keresztül a rnetszőszerkezet (dl) tokjából kissé kiálló (ol o2 o3) stb. fonalvezető csövekhez haladnak. A mellső (u) cséve zsinege azonkívül egy (wl) vezető görgő körül haladva érkezik a valamivel rövidebb (o3) fonalvezetőbe. A vezető csövekben a zsinegek fékezése czéljából (x xl x2) stb. lemezrugók vannak elrendezve, melyek a zsinegeket a vezető csövek falaihoz nyomják. A készítés könnyebbsége végett a fölső (ol o2) vezetékek (x xl) rúgói az egymással érintkező csőfalaknak egy kivágásában vannak együttesen elrendezve (7. ábra). A fölső (x) rúgó a zsineget fölfelé nyomja a cső falához, .míg az alsó (xl x2) rugók megfordítva, a zsinegeket lefelé nyomják. A szerkezet működési módja ugyanaz, mint az 1—4. ábrákon föltüntetett szerkezetnél volt. Az (e) nyomószerkezetnek a fölső gomb segélyével való lenyomása alkalmával a (c) tartó által összefoglalt fonalvezetők a (c) tartóhoz csuklósan erősített (1) emelő által, melyet a (zl) orr hátrafelé nyom, visszatolatnak s az ily módon fölszabadult kések a zsinegeket átvágják. A nyomógomb elbocsátása alkalmával a szerkezet a (kl) rúgó hatása alatt kezdőhelyzetébe tér vissza. A három fonalvezető cső tehát merev egésszé van egyesítve. A fékező szerkezet alkalmazása azért fontos, mert ha csak egyféle zsineget akarunk átvágni, akkor a többi vezetékek üres ide-oda járása alkalmával az át nem vágandó zsinegek nem csúszhatnak vissza a vezetékekből. Czélszerű a zsinegeket csévéken elrendezni, melyek kicserélhetően helyezhetők az (A) tok külső oldalán (jl) forgatókkal ellátott (j) tengelyekre, hogy szükség esetén, ha a zsinegek a vezetékekből túlságos hosszúságban ki vannak húzva, a zsinegek a csévékre visszagombolyíthatok legyenek. Azonkívül a